0:05
Főoldal | Rénhírek

Réger Zita hagyatéka – videón

Békés Vera „Réger Zita hagyatéka” címmel tartott előadást Debrecenben 2013. március 11-én. Az előadás már videón is megtekinthető.

nyest.hu | 2013. március 15.

A Társas-Kognitív Nyelvészeti Kutatócsoport, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Munkabizottsága szervezésében Békés Vera, az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa és az Eszterházy Károly Főiskola Filozófia Tanszékének oktatója 2013. március 11-én (hétfőn) Debrecenben. Az előadásról készült felvétel, illetve ennek a kivetített diákkal párhuzamosan megtekinthető változata már elérhető az interneten.

Réger Zita hagyatéka

1990-ben a régi Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent egy kis terjedelmű, ám annál jelentősebb munka, Réger Zita Utak a nyelvhez című könyve. Ebben egyebek között saját cigány nyelvi kutatásainak jelentős részét is közreadta. Ez a könyvecske, valamint a posztumusz közzétett Cigány gyermekvilág című kötet ma már több egyetemen és főiskolán kötelező tananyag.

Réger Zita (1944–2001) hazai viszonylatban azon kevesek közé tartozott, akik kutatásaikban már a 70-80-as években összhangba kerültek a kortárs nemzetközi antropológiailag, etnográfiailag megalapozott társas szemléletű nyelvészettel, sőt tovább is lépett ennél. A nyelvi szocializáció jelenségét, a beszélés etnográfiája dimenziójában vizsgálta, és e tekintetben óriási empirikus anyagot gyűjtést végzett.

Előadásában Békés Vera Réger Zita munkásságának elsősorban azokat a vonásait emeli ki, amelyek az összegyűjtött – és a feldolgozásra váró összegyűjtött – anyag értelmezésében mindmáig alapvető jelentőségűek, és időszerűbbek, mint valaha.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!