0:05
Főoldal | Rénhírek

Online egyetem

A Londoni Egyetem (University of London) nemzetközi szekciója csatlakozik az Egyesült Államokban már működő és gyorsan terjedő online egyetemi projektekhez – írja a BBC.

Edupress | 2012. szeptember 21.

A Londoni Egyetem mellett már Hong Kong-i és ausztrál egyetemek is bevezették a Coursera névre keresztelt platformot. Már több mint 30 egyetem kínál online kurzusokat, melyeken körülbelül 1,3 millió hallgató vesz részt.

A Coursera egy platformot ad az egyetemeknek, melyen keresztül online kurzusokat kínálhatnak díjmentesen a hallgatóknak. Már az első ciklusban több mint 200 kurzus található meg online.

A Londoni Egyetem nemzetközi programja ötféle tanegységet kínál majd a Courserán keresztül, melyek között lesz jog, pszichológia és programozás. Ez azt jelenti, hogy az intézmény úttörő lehet abban a tekintetben, hogy külsős diákoknak kínál képzést.

Jonathan Kydd, az egyetem dékánja azt mondta, reméli, hogy azok a hallgatók, akik az online kurzusokon részt veszenek, kedvet kapnak majd ahhoz, hogya hagyományos módon is beiratkozzanak.

A Stanfordon megálmodott rendszerben lehetőségük nyílik a hallgatóknak arra, hogy online kövessék az órákat, de ezért egyelőre nem jár nekik diploma, bár történtek már lépések az akkreditáció érdekében, és hogy ellenőrzött legyen az online végzett munka.

Egy másik hasonló rendszerben, mely a Harvard és a MIT nevéhez fűződik, van egy megállapodás azzal kapcsolatban, hogy az online hallgatók beülhetnek ellenőrzött vizsgákra.

Az Egyesült Államokban egyre nagyobb az érdeklődés az internetes kurzusok fejlesztése iránt, nem utolsó sorban azért, mert megoldást jelenthet azok számára, akiknek vállalhatatlan költséget jelent a hagyományos egyetemre járás.

„Azt tűztük ki célul, hogy az oktatás mindenki számára elérhető legyen a világon, és már az is hihetetlen, hogy láthatjuk az ötletünket valóra válni” –mondta Daphne Koller, az egyik alapító.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!