Nyelvtudás nélkül, de gazdagon
Csang Jü-lung 1994-ben emigrált Kínából az Egyesült Államokba, és jelenleg egy 45 alkalmazottat foglalkoztató, évente több mint 30 millió dolláros forgalmat lebonyolító, mobiltelefon-tartozékokat gyártó birodalmat irányít.
Az, hogy gyengén beszél angolul, állítása szerint nem okozott hátrányt neki. „Akadályt csak az jelent, ha túl fáradt vagyok” – mondta a 39 éves Csang, akinek egy ingatlanfejlesztő cége és internetes kereskedelemmel foglalkozó vállalata is van.
Felix Sánchez de la Vega Guzmán évtizedekkel ezelőtt tudatlanul és szegényen érkezett Mexikóból New Yorkba, és még most is alig beszél angolul. Ha kérdezik, néhány nehezen kinyögött frázissal és bocsánatkérő mosollyal válaszol, mielőtt visszavált a számára kényelmes spanyolra. Ezzel együtt igazi nagy amerikai sikertörténet az övé. Utcai tortillaárusként kezdte, ma viszont 19 millió dolláros élelmiszergyártó birodalma van, amely az Egyesült Államokban élő teljes mexikói diaszpóra számára termel, sőt Mexikóba is szállít.
Sánchez és Csang a bevándorlóknak abba a kis csoportjába tartozik, amelynek tagjai bár nagyon gyengén vagy egyáltalán nem beszélnek angolul, remekül boldogulnak az Egyesült Államokban. És noha igaz, hogy bevándorlók generációi tudtak gyarapodni a nyelvi korlátok ellenére is Amerikában, a korszerű technológia jelentősen megkönnyíti az ilyen vállalkozóknak, hogy jelentős vagyonra tegyenek szert. Arról nem is beszélve, hogy sokan közülük nagyvárosokban vágnak bele az üzletbe, ahol elég nagy számban élnek bevándorlók ahhoz, hogy mentesülhessenek az angol nyelvtudást követelő mindennapi szituációktól. Miután saját közösségükben gyökeret vernek, a modern kommunikáció és közlekedés eszközeit felhasználva távoli forrásokhoz is hozzáférnek és megjelennek a sajátjukhoz hasonlók enklávék piacain szerte az országban és külföldön.
Az üzlethez elegendő néhány billentyű leütése
„Az egész piac spanyol nyelvű. Nincs szükség az angolra – mondta saját üzletéről Sánchez. – Egy üzletkötéshez elegendő egy távolsági telefonbeszélgetés vagy néhány billentyű leütése a számítógépen.”
Az Egyesült Államokban 2010-ben 4,5 millió olyan keresettel bíró családfő volt, aki gyengén vagy egyáltalán nem beszél angolul, és az általuk vezetett háztartások közül mintegy 35 500-nak több mint 200 ezer dollár volt a jövedelme – derül ki az amerikai népesség-nyilvántartó hivatal adataiból.
New Yorkban a legnagyobb bevándorlói csoportokból – vagyis a kínaiak, a dél-koreaiak és a spanyol ajkúak közül – angolul gyengén tudó sikeres vállalkozók kerültek ki. Nancy Foner, a New York-i Városi Egyetem szociológiaprofesszora, aki sokat írt a bevándorlókról, nyilvánvalónak tekinti, hogy a modern technológia jelentősen megnöveli az angolul rosszul vagy nem beszélő bevándorló vállalkozók lehetőségeit, hogy vállalataikkal országon belül és külföldön is terjeszkedjenek. „Nem volt ugyan lehetetlen, de sokkal nehezebbnek bizonyult az emigránsok számára globális méretekben üzletet működtetni száz évekkel ezelőtt, amikor még nem léteztek repülőgépek, a mobiltelefonokról és számítógépekről már nem is beszélve” – fejtette ki a The New York Timesban.
A Hivatalos Angol néven ismert mozgalom szószólói már hosszú ideje követelik, hogy a törvényhozás tegye az amerikai kormány hivatalos nyelvévé az angolt. Azzal érvelnek, hogy egy közös nyelv létfontosságú az ország kohéziója, és a bevándorlók asszimilációja és sikere szempontjából.
Az olyan történetek azonban, mint Sánchezé vagy Csangé, bár szokatlanok, azt jelzik, hogy egy vállalkozó angol nyelvtudás nélkül is jól elboldogulhat, különösen ha figyelembe vesszük a modern technológia nyújtotta segítséget.
A 66 éves élelmiszergyár-tulajdonos, aki 1985-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, bevallotta, hogy mindig szeretett volna megtanulni angolul, de nem volt ideje arra, hogy órákra járjon. „Nem tudtam koncentrálni. Ráadásul a körülöttem lévők is mind spanyolok voltak” – idézte fel.
Akkor nyugtalankodott csak, amikor meg kellett csinálnia a honosítási tesztet. A törvény ugyanis előírja, hogy az állampolgárságért folyamodónak alapszinten tudnia kell angolul olvasni, írni és beszélni. Sánchez és más vállalkozók szerint azonban a teszt nagyon egyszerű volt, és valahogy meg tudták csinálni.
Mutogatással is lehet boldogulni
A mindössze öt osztályt végzett férfi 1970-ben Puebla mexikói államból érkezett az Egyesült Államokba. Különböző rosszul fizetett munkákat vállalt – egyebek mellett edénymosó volt egy étteremben – New Yorkban. A körzetben akkor még kevés mexikói élt, de a számuk nem sokkal később növekedésnek indult, és ezzel párhuzamosan nőtt az autentikus mexikói termékek iránti kereslet is.
1978-ban Sánchez és felesége, Carmen 12 ezer dollár megtakarításából egy tortillanyomót és egy ipari gyúrógépet vett Los Angelesben, amelyet aztán a New Jersey-i Passaicban, egy raktárhelyiségben állította munkába. Sánchez nappal villás emelőtargoncát vezetett egy elektromos berendezéseket gyártó üzemben, este és éjszaka tortillát gyártott és árult New York latinók lakta részén.
Vállalata, a Puebla Foods a mexikói bevándorlók közösségével párhuzamosan gyarapodott, és hamarosan már az Egyesült Államok egész északkeleti részére szállított tortillát és egyéb mexikói termékeket, például szárított chilit a bodegáknak és vendéglőknek.
Kétnyelvű alkalmazottakra támaszkodott, akik között egy időben három New Jerseyben született és nevelkedett gyereke is ott volt.
Csang 2001-ben New Yorkban mobiltelefon-tartozékok nagykereskedelmével kezdett foglalkozni. Aztán a rokonaitól és kínai befektetőktől szerzett pénzen üzemet létesített Kínában, és az ott gyártott bőr mobiltelefon-tokokat az Egyesült Államokba, Kanadába és Latin-Amerikába exportálta.
Üzlete virágzott, Los Angelesben, New Yorkban és Washingtonban létesített raktárakat. A nemzetközi gyártó nagy- és kiskereskedelmi hálózatot New Yorkból irányítja. Queensben egy nagy házban él a feleségével, három lányával és a szüleivel, és egy Lexus luxusterepjárón közlekedik. Nem folyamodott amerikai állampolgárságért, beéri az állandó tartózkodási engedéllyel és a kínai állampolgársággal, ami megmenti attól, hogy kínai vízumot kelljen kérnie, ha üzleti ügyben hazautazik Kínába.
A vele készített hosszú interjú alatt többször is megpróbált angolra váltani, de mindannyiszor bajba került, és belenyugvó vállrándítással visszatért a kínai mandarin változatához, rábízva magát a tolmácsra. Bár valamelyest tud angolul – megítélése szerint 30 százalékát érti annak, amit hall –, csaknem teljes egészében kínaiul éli az életét. Alkalmazottai beszélik a kereskedelmi partnerek nyelvét: az angolt, a spanyolt, a kreolt, a koreait és franciát, a számos kínai dialektusról már nem is beszélve.
Az 59 éves Kim Ki Csol 1981-ben Dél-Koreából érkezett az Egyesült Államokba. Ruházati kiegészítőket árusító üzletet nyitott New Yorkban, és ma már nemcsak sikeres kiskereskedő, hanem ingatlanberuházó és a lakóhelye koreai diaszpórájának egyik vezetője.
Amikor Brooklynban megnyitotta első üzletét, csaknem minden vásárlója afrokaribi és afroamerikai volt – és egyik se beszélt koreaiul.
„Nem kell sokat beszélni. Mutogatással is lehet boldogulni” – szögezte le az amerikai lapban, de végül csak bevallotta, hogy zavarja az angol nyelvtudás hiánya. Vásárolt is évekkel ezelőtt egy angolt tanító számítógépes programot, de a rendszeres használatáig még nem jutott el.