Nomen est omen – a la vasca

A régi bölcsesség szerint nomen est omen – az ember nevében a sorsa. Mintha Baszkföldön ez különösen igaz lenne: a baszk eredetű családneveket viselő baszk politikusok (a mérsékelt konzervatív, de a radikális nemzeti baloldalon egyaránt) erősen felülreprezentált arányban vannak jelen ahhoz képest, hogy milyen arányban fordulnak elő a baszk eredetű családnevek a mai baszk társadalom egészében. Névhasználat baszk módra (a la vasca).

Spanyolországban egy átlagos vezetéknév tipikusan úgy néz ki, hogy nem is egy vezetéknévről van szó, hanem kettőről: első helyen áll az apai vezetéknév (apellido paterno), ezt követi az anyai vezetéknév (apellido materno). Így pl. a Santiago de Compostelában (Galicia) született Mariano Rajoy Brey apai családneve Rajoy, anyai családneve Brey. Nincs ez másként a Valladolidban (Kasztília és León) született José Luis Rodríguez Zapatero esetében sem: apai családneve Rodríguez, az anyai pedig Zapatero. De így van ez a jobbára csak José Carreras néven ismert, Barcelonában (Katalónia) Josep Maria Carrera i Coll esetében sem: az ő apai családneve Carreras, anyai családneve pedig Coll (a kettő között az i a katalán ’és’). Mondanunk sem kell: Baszkföldön is ilyen a családnevek rendje.

Statisztika

A baszk családnevek kérdése 2014-ben egy vígjáték rendezésére ihlette Emilio Martínez Lázaro rendezőt, aki előállt az Ocho apellidos vascos című filmmel (Nyolc baszk családnév, nálunk a mozikban valamiért Spanyol affér címen futott). Ám komolyabban megvizsgálva a baszk családnevek kérdését valami más érdekességre is bukkannak a kutatók.

Manuel Montero, az Universidad del País Vasco korábbi rektorának kutatása szerint ugyanis a baszk eredetű családnevek a mai baszk politika bizonyos szereplői között megelpően felülreprezentált arányban vannak jelen. Az 1998-as népszámlálás adatait alapul véve Montero arra a következtetésre jutott, hogy a baszkföldi teljes népesség körében mindössze 20,4% azok aránya, akiknek mindkét családnevük baszk eredetű, 25,4% azoké, akiknek egy baszk és egy kasztíliai eredetű családneve van, a döntő többség (54%) azonban két kasztíliai eredetű vezetéknévvel bír. A leggyakoribb baszkföldi családnevek így García, González, Fernández; az első igazi baszk eredetű családnév, Aguirre (Agirre) csak a 17. helyen bukkan fel.

A dolog önmagában még nem meglepő, hiszen az évszázadok során Kasztíliából igen sokan vándoroltak Baszkföldre, magukkal hozva családnevüket, de már sokkal inkább feltűnő az, hogy a baszk nacionlista pártok képviselői között a baszk családnevek aránya a teljes népesség egészében tapasztalthoz képest olykor többszörös.

Így pl. a jelenlegi 75 fős Baszk Parlamentben a (mérsékelt konzervatív és radikális baloldali) nacionalista (patrióta, nemzeti) oldalon levő összesen 48 képviselő közül 32-nek mindkét családneve baszk eredetű, 10-nek egy kasztíliai, egy baszk eredetű családneve van, 6-nak pedig mindkét családneve kasztíliai eredetű. Ehhez képest a nem nemzeti pártok képviseletében a parlamenti székekben ülő képviselők családnevei eredetüket tekintve nagyjából tükrözik a baszk társadalom egészére jellemző képet.

A települési önkormányzatok adatai hasonlóan érdekes képet mutatnak: így pl. a 22 ezer lakosú Mondragón/Arrasate településének baszk nacionalista képviselői között egyetlen sincs, akinek kasztíliai eredetű vezetékneve lenne (holott a teljes népesség körében ezek aránya 50% fölött van).

Etnicitás vs identitás

Anderle Ádám Megosztott Hispánia című kötetében azt írja a modern baszk nacionalizmus atyjáról, Sabino Policarpo Arana Goiriről, hogy az „önálló nemzetként szemlélte a baszk népet, melynek nemzeti jellegzetességeit [...] öt tényező határozta meg: „a faj”, a nyelv,  a kormányzat és a törvények,  a szokások és a nemzeti jelleg, „a történelmi személyiség”.”

Arana amellett, hogy a mérsékelten konzervatív Baszk Nacionalista Párt (spanyolul Partido Nacionalista Vasco, PNV; baszkul Euzko Alderdi Jeltzalea) alapítója is volt, testvérével együtt a baszk nemzeti lobogó, az ikurrina (spanyolos helyesírással: ikurriña) megalkotója is.

Az Arana politikai örökségét továbbvivő PNV napjainkban ugyan nyíltan nem képviseli a fentebb megfogalmazott etnikai-faji alapú nemzetszemléletet (ahogy a radikális nemzeti baloldali EH Bildu sem), Montero kutatásaiból mégis azt a következtetést vonja le, hogy mindkét nacionalista párt esetében a képviselők kiválasztása esetében az etnicitás mintha dominálni látszana az identitás felett: a baszk családnevű nacionalisták egyesek szemében talán baszkabb baszkoknak tűnnek, mint a kasztíliai családnevű társaik, akik önmagukat ugyanúgy baszk identitásúnak vallják. Az is elképzelhető persze, hogy főként eleve azokból válnak baszk nacionalista politikusok, akik családnevükben is predestinálva érzik magukat erre a feladatra.

Forrás:

La selección nacionalista de los apellidos vascos

Anderle Ádám: Megosztott Hispánia. Kossuth, Budapest, 1985

Hasonló tartalmak:

• 20 százalékos elvonás, leépítés a nemzeti közgyűjteményeknél
• A forradalmi proletariátus nemi tízparancsolata (plusz kettő)
• A kurdok zendülése
• A Magyar és a Nemzetközi Liszt Társaság is bajban
• A magyar kultúrpolitika
  külföldi visszhangja

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)