0:05
Főoldal | Rénhírek

Nekünk új Mohács kell. 3D-ben!

Többek között a mohácsi vagy a piski csata is virtuálisan újrajátszhatóvá válik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) által a Történelmi Animációs Egyesülettel indított Magyar Történelmi csaták 3D-ben című sorozat segítségével az interneten.

MTI | 2012. március 28.

Ha elég ügyesek, a játékosok, akár a mohácsi csatát is megnyerhetik; ha elég ügyesek leszünk, a holnapi csatáinkat is meg fogjuk nyerni” – szólt a számítógépes játék tanulságairól a projekt keddi budapesti bemutatóján a kultúráért felelős államtitkár. Szőcs Géza hangsúlyozta: a győztes és vesztes csatákból egyaránt sokat lehet tanulni; az a fontos, hogy a fiatalok a történelmet mint alakítható valóságot ismerhessék meg. Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója elmondta, a játékprogramok célja a történelmi tananyag kiegészítése az e-learning jegyében, a MaNDA honlapjára ugyanakkor számos történeti dokumentum, oktatási segédanyag is felkerül majd.

Nekünk új Mohács kell. 3D-ben!
Forrás: MTI / Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
Baltavári Tamás, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy az e-learning egy sajátos műfaja az úgynevezett edu game, azaz játszva tanulást szolgáló program. A fejlesztők a Total War történelmi stratégiai játék alapján fogtak a magyar történelem nagy ütközeteit bemutató fejlesztésbe, úgynevezett modolásba. Komoly alapkutatások szolgálják a korhű megjelenítést: így az eredetihez hasonló egyenruhák, fegyverzetek, környezet tűnik fel a játékban – számolt be.


Mint hozzáfűzte, a fejlesztői csapat első komolyabb alkotása a mohácsi csata Full HD minőségű 3D-s animációja, de a honlapon elérhető az 1849 februárjában Bem seregei által győztesen megvívott piski ütközet 15 perces filmje is.

A csatákat a honlapra kattintók két dimenziós környezetben flash játékként virtuálisan meg is vívhatják. Mohács és Piski után az év végéig összesen ötven ütközet kerül fel a MaNDA weboldalára, többek között a kenyérmezei és az isaszegi csata, a nándorfehérvári csatához pedig 45 perces filmet is terveznek.

Nekünk új Mohács kell. 3D-ben!
Forrás: Wikimedia Comms / Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Év végére készül el a Total War Magyar Történelem elnevezésű, szintén ingyenesen elérhető játék, amelyben első lépésben 1526-ig vezethetik a Magyar Királyság csapatait a játékosok. A feladat azonban komplexebb: az ország kormányzása során figyelemmel kell lenni például a diplomáciára, a gazdaság fejlesztésére és a hadszervezésre, és olyan eseményekre is reagálni kell, mint az Aranybulla-mozgalom, a tatárjárás vagy az 1347-es nagy pestisjárvány számolt be Baltavári Tamás.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!