(N)agy távlatok
Minden mozdulatunk irányítója, soha nem pihen és a tudásunk róla minimális - csoda hát, ha ennyire foglalkoztat bennünket, hogyan működik az agy?
A formája, felépítése, nagysága, működése: csupa olyan adat az emberi agyról, amit talán megtanulunk az iskolai biológiaórán, mégsem érezzük úgy, hogy eleget tudunk róla. Nem véletlen, hogy agyunk minél pontosabb megismerése nem csupán az orvostudomány, a neurológusok és agykutatók célja régóta. Talán ez az oka annak, hogy – a tudás igényével - számtalan téves elképzelés kering arról, hogyan is végzi valójában nem akármilyen munkáját az emberi agy.
A „neuromítoszok”, ahogyan a NewScientist cikke nevezi az agyról szóló tévképzeteket, gyakran már az iskolában belevésődnek a fejünkbe. A tanárok között is népszerű témában sajnos sokszor áltudományos nézetek keringenek a diákok között – véli Paul Howard-Jones, a bristoli egyetem (University of Bristol) oktatója.
Az egyik legismertebb téves információ, hogy csupán 10%-át használjuk agyunk rendelkezésre álló kapacitásának. Ezzel ellentétben a kutatások azt mutatják, hogy adott esetben az agy minden része aktív, mondja a lap. Szintén jól ismert „tény”, hogy a racionális gondolkodásért felelős bal és az „érzelmi” jobb agyfélteke közül valamelyik mindenképp erősebben befolyásolja személyiségünket, gondolkodásunkat. Ez viszont fejleszthető, módosítható az úgynevezett Brain Gym agytornával. A valóságban azonban a különböző funkciókat ellátó két agyfélteke aligha személyiségformáló, a Brain Gym-et pedig számos tudományos társaság áltudományos módszerként tartja számon.
Ennél cifrább elképzeléseink is lehetnek azonban az agyműködésről. Ilyen például az, hogy a bőséges vízivás az agyi funkciók szempontjából lényeges - holott, mondja a NewScientist, a szomjúság már sokkal hamarabb jelentkezik, minthogy a vízhiány befolyásolhatná az agyműködést.
Nem pusztán a kíváncsiság vezérel bennünket persze, ha az agy működését próbáljuk megfejteni. A hatékonyabb tanulás a kitűzött cél, és ebben már sikerült is jó eredményeket elérniük a kutatóknak – és persze alanyaiknak, a kisdiákoknak. Ezt bizonyítja például, hogy nagyban növekedett az iskolai teljesítménye azoknak a gyerekeknek, akiket muzsikálásra biztattak. Ugyan nem azért, mert a zene önmagában a tanulást ösztönző tényező (ez szintén egy tévképzetünk, ábrándít ki bennünket a lap), hanem mert a gyakorlati képességek fejlesztése az általános intelligenciára is jótékonyan hat.
Nos, ha ezután kisebb lelkesedéssel hallgatunk is Mozartot és isszuk pohárszámra a vizet, nem kell elkeseredni - talán még mindig nem késő elővenni a kottafüzetet némi agyserkentés érdekében.