0:05
Főoldal | Rénhírek
„hoppá érzés”

Mobiltelefon-kiállítás Veszprémben

Az elmúlt csaknem másfél évszázad telefonjait, ezzel együtt telefonálási szokásait mutatja be a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum új tárlata. A Belltől az okostelefonig című kiállításon a kurblis, tárcsás telefonok mellett a legmodernebb mobilok is láthatók.

MTI | 2012. február 4.

A május 6-ig nyitva tartó tárlaton a Mobilkor Alapítvány gyűjteménye mellett a Magyar Hírközlési Alapítvány postamúzeumából érkezett három unikális darab szerepel: Horthy Miklós, I. Ferenc és IV. Károly király számára készített telefonokat is megszemlélhetnek a látogatók – mondta el Gyöngyössy Orsolya, néprajzkutató, muzeológus az MTI-nek.
Hozzátette: ezeken kívül a 20. század első feléből származó reprezentatív darabokat is felvonultat a kiállítás. Így megtekinthető a legelső magyarországi asztali telefon, valamint ez első hazai fali telefon is.

Bugony Péter, a Mobilkor Alapítvány elnöke elmondta, hogy szervezetük olyan magángyűjtőkből áll, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak a mobiltelefonokkal, például kereskednek velük.

Megjegyezte: saját gyűjtésükből több mint ezer darabra tettek szert, összesen 370 különböző típust tudnak megmutatni a nagyközönségnek.
Közlése szerint nemcsak telefonokat mutatnak be a tárlaton, hanem sokféle GSM kiegészítőt is: például bőrtokokat, színes előlapokat vagy kagyló alakú fülhallgatót is. Mint mondta, mára a csomagolás is nagyon megváltozott, ezért érdemes a régieket is a látogatók elé tárni.

Érdekes színfoltja a kiállításnak egy plakátsorozat, valamint az első hazai forgalmazók, a Westel és Pannon GSM egykori kampány- és reklámfilmjei. Ezen kívül mintegy hétszáz, külföldön forgalmazott reklámfilmet gyűjtöttek egybe.

Bugony Péter úgy vélte: a kiállítás látogatóit sokszor éri „hoppá érzés”: ilyenem volt, ezt szerettem, ezt ellopták, ezt elhagytam, erről letöröltem a képeket. A mobiltelefonoknak ugyan nincs évszázados történelmük, mégis egy-egy darab láttán úgy hisszük, hosszú évtizedekkel ezelőtt használtuk. Ilyen az első mobil, amihez táskányi akkumulátort kellett cipelni, vagy a kis „nőcis” telefonok rózsaszín előlappal, csillogó kiegészítőkkel – sorolta a példákat az elnök.

Hozzátette: ma, az okostelefonok idején már nem a külcsín és az egyedi megjelenés számít, hanem az, hogy minél nagyobb és gyorsabb legyen az adatszolgáltatás. Bugony Péter tapasztalata szerint ennek ellenére sok felhasználóban él még a nosztalgia régi készülékeik iránt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!