0:05
Főoldal | Rénhírek

Mi mindent tanulhatunk az állattartásból?

Ha állattartásra adjuk a fejünket, rengeteg dolgot kell megtanulnunk az állattal kapcsolatosan. Közben azonban jó néhány, másutt is hasznosítható tapasztalatot szerezhetünk: barátságról, tanulásról, türelemről, örömről és a gyászról.

nyest.hu | 2014. augusztus 24.

Ha nem csak pillanatnyilag vagyunk képesek odalenni egy cuki állatért, hanem jó gazdiként hosszú távon is összekötjük egy kisállattal az életünket, tudnunk kell, hogy ennek számos előnye van – nemcsak rá, de miránk nézve is. Egyesek szerint például akik háziállatot tartanak, kevesebbet stresszelnek, így jobb az életminőségük. A kisállatok tartása jót tehet a depressziósoknak, sőt csökkentheti a vérnyomást [kivéve, amikor szétrágja a kedvenc cipőnket, vagy amikor lepisili a fotelt – a szerk.], és növelheti a szervezetünk ellenálló-képességét. Mindegy, milyen állatot tartunk, azt is jó, ha tudjuk, hogy sok mindent tanulhatunk tőlük. A Womanitely összefoglalója alapján lássuk is, pontosan mit!

1. Kutatószellem

Ahhoz, hogy állatot tartsunk, gyakorlatilag állandó kutatása, tanulásra van szükség. Meg kell ismerkednünk magával a fajjal, annak eredetével, történetével, az állat jellegzetességeivel. Az, hogy állatunkat egészségesen neveljünk, szintén rengeteg utánajárást igényel. Meg kell néznünk, mit nem ehet, mit nem ihat, és hogy mivel érdemes őt táplálnunk. Ha eléri az ivarérett kort, újabb kihívások elé állít minket. De persze már az állattartást is meg kell, hogy előzze némi kutatómunka annak érdekében, hogy a számunkra ideális állatot választhassuk ki.

A keres, az talál...
A keres, az talál...
(Forrás: Wikimedia Commons / Mark Robinson / CC BY 2 0)

2. Napirend

Ha állatot tartunk, szigorúbban kell követnünk egyfajta napirendet. Hogy kedvencünk kiegyensúlyozottan élhessen, naponta nagyjából ugyanakkor kell őt megetetnünk. Minden nap legalább egyszer, de inkább kétszer időt kell szakítanunk a sétáltatására, illetve a vele való játékra. Ez persze azzal jár, hogy akár egy átmulatott éjszaka utáni reggelen is föl kell miatta kelnünk... Renderesen időt kell szakítanunk állatunk tisztán tartására is. Ha tehát állatot tartunk, magunk is fegyelmezettebbek, összeszedettebbek lehetünk.

Sok meló...
Sok meló...
(Forrás: Wikimedia Commons / Ron Armstrong / CC BY 2.0)

3. Spórolás

Az állattartás bizony nem olcsó mulatság. Ha van házi kedvencünk, tudnunk kell, meddig nyújtózkodhatunk – már ami az anyagiakat illeti. Ugyanis az állatra fordítandó kiadásoktól nem lehet egyik hónapban sem eltekinteni. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen étellel etetjük, milyen helyen tartjuk, illetve, hogy biztosítjuk-e számára a megfelelő orvosi ellátást. Ez sok pénzbe kerül, így nem árt már az állat beszerzése előtt megvizsgálni, vajon bele fog-e férni a kis drága a büdzsébe.

A kis drága!
A kis drága!
(Forrás: Wikimedia Commons / Helgi Halldórsson / CC BY-SA 2.0)

4. Kapcsolat az állatokkal

Ha állatunk van, leginkább azt tanulhatjuk meg, hogyan alakítsunk ki kapcsolatot vele. Ahogyan megismerjük az állatunk működését, viselkedését, egyre inkább hajlamosak leszünk személyiséget tulajdonítani neki. Ez pedig azt eredményezi, hogy közelebb is kerülünk hozzájuk. Persze ez a viszony nem egyoldalú: az állat is egyre inkább ragaszkodik majd hozzánk, ha jó gazdái vagyunk. Számos olyan megható történetet ismerünk, amelyben az állat mentette meg a gazdája életét.

Újra nem éleszt, de kihúz – Edwin Henry Landseer (1802–1873) „Megmentve” című festménye
Újra nem éleszt, de kihúz – Edwin Henry Landseer (1802–1873) „Megmentve” című festménye
(Forrás: Wikimedia Commons )

5. Barátság új emberekkel

Az egyik legnagyszerűbb dolog az állattartásban az, hogy új barátokat szerezhetünk általa. Ha a családunk nem is érti meg, miért ragaszkodunk annyira a kedvencünkhöz, a neten biztosan találunk olyan csoportokat, közösségeket, amelynek a tagjai hozzánk hasonlóan rajonganak a kutyákért, vagy a macskákért, vagy a vadászgörényekért, vagy a nyulakért, vagy valami már furcsa teremtményért. Velük aztán közös programokat is tudunk szervezni, és új társaink lehetnek az állattartás gondjaiban-bajaiban.

Mi mindent tanulhatunk az állattartásból?
Forrás: Wikimedia Commons / Kekkakokkers

6. Tanítás

Állattartóként, ahogy föntebb láthattuk, bele kell ásnunk magunkat a kedvencünkről szóló szakirodalomba. Ez a sok kutatás és a személyes tapasztalat természetesen tovább is adható. Ha a szűkebb vagy tágabb környezetünkben valaki a kisállatával hasonló nehézségekbe ütközik, mint mi is, akkor könnyen tudunk neki segíteni. Tapasztalataink és tudásunk megosztásával pedig más állattartóknak segíthetünk.

7. Türelem

Az állattartásnak vannak idegölő pillanatai: a kedvencünk mégsem ember, nem mindig könnyű vele megértetnünk, mit szeretnénk. A türelmes és alapos tanítás azonban biztosan jövedelmező hosszú távon. Ha állatunk van, nagy türelemre van szükségünk, és ezt a türelmet az emberekkel való kapcsolatainkban is hasznosíthatjuk...

Türelem
Türelem
(Forrás: Wikimedia Commons / A. Davey / CC BY 2.0)

8. Kedvesség

A türelemmel együtt azt is megtanulhatjuk az állattartás során, hogy hogyan legyünk kedvesek és tisztelettudóak más lényekkel szemben. Általában is igaz, hogy ha mi agresszívan reagálunk arra, amit egy állat csinál, akkor az félelmet szül, így ő maga is agresszívan fog reagálni. Ha azonban türelemmel és kedvességgel közeledünk az állathoz, akkor igen erős és jó kapcsolat alakul ki majd közöttünk, ami a kölcsönös bizalmon alapul.

Bennem megbízhatsz, haver
Bennem megbízhatsz, haver
(Forrás: Wikimedia Commons / Averette / CC BY 3.0)

9. Öröm

Ha az állatunk kiegyensúlyozott és egészséges, az biztosan mosolyt csal az arcunkra. A rendszeresen vele töltött idő, legyen az játék, séta, tanulás vagy egyszerű kikapcsolódás, rengeteg örömöt tartogat – nemcsak az állat, de a gazdi számára is. Ha egyedül élünk, különösen jó lehet számunkra, ha állatot tartunk.

Asszony macskával
Asszony macskával
(Forrás: Wikimedia Commons / Daderot / CC0 1.0)

10. Gyász

Bármilyen jól is tartjuk kedvenc háziállatunkat, el fog jönni az idő, amikor örökre búcsút kell majd tőle vennünk. Akár hirtelen pusztul el az állat, akár hosszas betegségben: ez igen nehéz időszak a gazda számára. Az emberek különféleképpen gyászolják elhunyt szeretteiket; egy állat elveszítésekor megismerhetjük, kitapasztalhatjuk, hogyan gyászolunk mi. Időt kell hagyni a gyásznak, és annak is, hogy az elmúljon, és esetleg készek legyünk arra, hogy egy másik állatot magunkhoz vegyünk.

Gyász – Vincent Van Gogh rajza
Gyász – Vincent Van Gogh rajza
(Forrás: Wikimedia Commons)

Forrás

10 Important Things Pets Can Teach Us

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!