0:05
Főoldal | Rénhírek
A rap is költészet

Mi köze Shakespeare-nek a raphez?

Egy brit költő szerint ugyanúgy költészetnek számít a rapszöveg is, mint a klasszikusok művei. De ha csak az előbbit ismerik meg a gyerekek, az kevés.

nyest.hu | 2010. január 13.

A rap is költészet, mégis korlátoz – így lehetne zanzásítani Sir Andrew Motion gondolatait. A brit költő és regényíró, aki még 1999-ben kiérdemelte a Poet Laureate („koszorús költő”) címet, úgy fogalmazott: az angolórákon tanított rap dalszövegek és a focimeccsek rigmusai gátolják a képzelőerő fejlődését a gyerekekben, és korlátozzák őket a költészet értelmezésében.

Egy kemény rapper
Egy kemény rapper
(Forrás: sxc.hu/Gabriella Fabbri)

A Times cikke szerint a költő úgy véli, nagyon hasznosak tudnak ugyan lenni a tinikhez közel álló stílusú szövegek – például a rap –, hiszen könnyebb elérni őket a költészetnek, irodalomnak ezen a fajtáján keresztül, mint a kevésbé vonzónak tűnő klasszikusok segítségével. Csakhogy – magyarázza Motion – ha ennél tovább nem lépnek a gyerekek, az épp olyan, mintha megállnának egy tündöklő palota kapujában – hogy csak kívülről nézegessék azt.

Shakespeare-től Snoop Doggig: ez mind költészet – mondja a brit költő. Épp ezért arra kellene használni a divatos zenét, hogy ezáltal könnyebben kapcsolatot teremtsenek a fiatalok a nyelvvel, irodalommal. „Meg lehetne rendezni például a legjobb dalszövegek, legjobb foci-rigmusok versenyét. Vagy meg lehetne hívni egy-egy költőt, rappert vagy dalszövegírót, hogy látogasson el az iskolákba és meg lehetne vele vitatni a szövegeket” – sorolja Motion.

Nemcsak az irodalomoktatással és a költészet bemutatásával van azonban gond Nagy-Britanniában, véli a művész. A gond szerinte az angoltanárok képzésnél kezdődik. Hiszen a tanárok olyan oktatási módszereket sajátítanak el, amik szerint előbbre való a mechanikus tanulás és pusztán a vizsgák letétele, mint a képzelet fejlesztése és a kreativitás ösztönzése.

A verseket fejből kell megtanulni – ez is egyike Motion jótanácsainak. Mint mondja, ez ma már ódivatúnak számít, de sokkal érdekesebbé teheti a költészetet az ember számára, ha fejből fújja a szöveget – mondja a téma szakavatott ismerője.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...