Mi hajtja a tudományos felfedezéseket?
„Ambíció és kíváncsiság, avagy mi hajtja a tudományos felfedezőket?” címmel jelent meg Hargittai István akadémikus, kutatóprofesszor új könyve, amelyben a szerző tizenöt, többségében a XX. század második felében született jelentős felfedezés mozgatórugóit elemzi.
A kötet angol nyelven tavaly októberben látott napvilágot a Prometheus Kiadó gondozásában az Egyesült Államokban. A magyar nyelvű változatát, amelyet az Akadémiai Kiadó jelentetett meg, szerdán mutatták be az MTA Könyvtárában.
„Régóta foglalkoztat, hogy hogyan születnek a felfedezések. Sok kiváló kutatóval beszélgettem az elmúlt évtizedek során és azt találtam, hogy minden kutatót a kíváncsiság és az ambíció jellemez. Amikor felvetettem a kiadómnak, hogy írnék erről, a szerkesztő azt mondta, hogy érdekes lehet egy ilyen példát felhozni, kettőt, esetleg ötöt, de egy bizonyos szám után a dolgok már ismétlődnek. Tudok-e olyan plusztulajdonságokat találni, amelyek e két általános és közös tulajdonságon kívül, külön jellemzik a tudományos kutatókat. Így állítottam össze tizenöt olyan esetet, amelyben az ambíción és a kíváncsiságon kívül még valamilyen más kvalitás is szerepet játszott a felfedezésben, és ez a harmadik tulajdonság különböző mind a tizenöt esetben. Így állt össze ez a kötet” – vázolta Hargittai István az előzményeket az MTI-nek.
S hogy melyek ezek a tulajdonságok? A XX. század egyik legnagyobb kémikusa, az 1954-ben Nobel-díjjal elismert Linus Pauling döntő felfedezést tett a fehérjék szerkezetére vonatkozóan, és sikerében döntő szerepe volt versenyszellemnek. Az orvosi Nobel-díjas (1988) Gertrude Elion egész életét a gyógyszerkutatásoknak szentelte, mivel családtagjai olyan betegségben haltak meg, amelyeket akkor még nem lehetett gyógyítani, de hamarosan gyógyíthatók lettek.
Daniel Sehtman (Shechtman) izraeli tudós, aki a kvázikristályok felfedezéséért tavaly kémiai Nobel-díjban részesült, nagyon makacs tudott lenni. „Tett egy felfedezést, amit a tudományos világ nem akart elfogadni, de makacsul ragaszkodott hozzá, hogy amit talált, az valóság. Egy olyan szerkezetet fedezett fel, amelyről korábban többször bebizonyították, hogy lehetetlen” – mutatott rá Hargittai István.
Ilyen plusz-tulajdonság a bizonyítási kényszer, amely Rosalyn Yalow fizikust jellemezte, aki 1977-ben az antitesteket használó peptidhormonok mérésére alkalmas Yalow-Berson módszer kifejlesztéséért kapott orvosi Nobel-díjat. „Solomon A. Berson orvossal közösen sok éven át dolgozott, a férfi halála után azonban sokan azt hitték, hogy feladja a kutatásokat. A bizonyítási kényszer megsokszorozta Rosalyn erejét” – fogalmazott a szerző, aki szerint a felfedezéseket elősegítő plusztulajdonság az is, amikor valaki hajlandó kockáztatni tudományos hírnevét, megszerzett tekintélyét egy új, addig elképzelhetetlen felfedezéssel.
Szerepel a könyvben Teller Ede is, aki a hidrogénbomba kifejlesztését szorgalmazta az Egyesült Államokban. „Amikor végül a politikai vezetés a hidrogénbomba kifejlesztése mellett döntött, kiderült, hogy senki sem tudja, hogyan kell azt előállítani. Mindenki Tellertől várta a megoldást, és ez óriási feszültséget jelentett. Van, akit megbénít a feszültség, de Teller különösen jól tudott alkotni ilyen feszültségben” – magyarázta Hargittai István, aki tavaly egy önálló kötetet jelentetett meg Teller Edéről. A szerző korábbi munkája, Az öt világformáló marslakó című könyve után ugyanis azt tapasztalta, hogy a tudós lépten-nyomon vitákat vált ki, még a tudóstársadalmat is megosztja. „Úgy éreztem, hogy utána kell mennem, fel kell tárnom, hogy mi az oka mindennek. A levéltári munka során számomra is váratlan új vonásait ismertem meg, nem állítom, hogy megoldottam az ellentmondásosságát, de érthetővé tettem az egész Teller-életművet és azt gondolom, hogy így ezt az ellentmondásosságot is jobban meg tudjuk érteni. A 20. század rengeteg problémája koncentrálódott Teller Edében, aki a magyar történelem szempontjából is érdekes személyiség volt. Ahogy most alakulnak a dolgok, számomra teljesen megdöbbentő, hogy életművének mennyi tanulságát sutba dobják mindazok, akik kritika nélkül fordulnak a két világháború közötti Magyarország felé és megpróbálják restaurálni azt” – hangsúlyozta Hargittai István.