Menjünk el a nyelvészetre!
Az alábbi bájos kis történettel Diána nevű olvasónk lepett meg minket:
Gyerek (3,5): – Anya, van olyan, hogy nyelvészet?
(Nézek rá döbbenten:) – Van, igen... (???)
– Akkor menjünk el a nyelvészetre, mert megharaptam a nyelvem.
Természetesen nem láthatunk senki fejébe, de azért sejthető, mi a vicces gyerekszáj forrása. A nyelvtanulás során észrevesszük, hogy bizonyos nyelvi formák és bizonyos jelentések összekapcsolódnak, ráadásul bizonyos egymáshoz kapcsolódó jelentéseket hasonló szavakkal fejezünk ki, és a hasonlóan különböző jelentésű szavak hasonlóan különböznek hangzásukban is. A gyerek előbb-utóbb észreveszi, hogy ha a szemnek nevezett testrésze fáj, akkor a szemészetnek nevezett orvosi rendelőbe kell menni, a fül fájdalmaihoz a fülészet, a fog fájdalmaihoz a fogászat tartozik. Ebből megtanulja, hogy az -ászat, -észet jelentése kb. ’olyan rendelő, ahol az adott testrészt gyógyítják’.
Csakhogy a gyerek azt is észreveszi, hogy nem minden testrészhez kapcsolódik ilyen rendelő: nincs *kézészet, *lábászat, *fejészet stb. Talán ezért is bizonytalanodhat el, hogy nyelvészet van-e. De az is lehet, hogy találkozott már a nyelvészet szóval, de a szövegkörnyezetből azt is megértette, hogy ez nem orvosi rendelésre utal – ez még abban is elbizonytalaníthatta, hogy jól értette-e a szót. A minta viszont annyira világos számára, hogy biztos benne: ha van ilyen szó, akkor csakis a rendelőt jelentheti. Később persze majd azt is megtanulja, hogy az -ászat, -észet mást is jelenthet – ráadásul a nyelv sem feltétlenül testrész.