0:05
Főoldal | Rénhírek

Megkezdődött a kultúrák közeledésének ENSZ-éve

Párizsban hivatalosan is kezdetét vette az a programsorozat, amelynek keretében az ENSZ szűkíteni akarja a kultúrák között tátongó szakadékot.

MTI | 2010. február 19.

Hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön Párizsban a kultúrák közeledésének éve, az a programsorozat, amelynek keretében az ENSZ szűkíteni akarja a különböző kultúrák között tátongó szakadékot.

A világszervezet védnöksége alatt a következő hónapokban világszerte több mint háromszáz projekt keretében próbálják mélyíteni a kultúrák közötti kölcsönös megértést és tiszteletet.

„A globalizált világban nincsenek határok, ezért olyan fontos a régiók, az országok és a vallások közötti párbeszéd” – hangsúlyozta a megnyitó alkalmából Hans d'Orville, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) igazgatóhelyettese.

Az igazgatóhelyettes szavaihoz Cornelie Peiper német államminiszter hozzáfűzte: úgy véli, éppen a globalizáció hozza magával azt, hogy az embereknek többet kell tenniük a kultúrák és a vallások közötti párbeszédért.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár üdvözlő üzenetében kiemelte, hogy vannak olyan szélsőségesek, akik még mindig más kultúrákat és hagyományokat tüntetnek fel gonoszként, és teszik ezzel erőszak célpontjává. „Megmutatjuk, hogy egy békésebb világhoz elengedhetetlen a megértés és a kultúrák közötti dialógus” – fogalmazott a világszervezet vezetője.

A kultúrák közeledésének éve alkalmából Irina Bukova, az UNESCO főigazgatója nemzetközi szakértői tanácsot hívott életre. A testület a jövőben évente legalább egyszer ülésezik majd, és ajánlásokat tesz arról, miként lehetne előmozdítani az interkulturális párbeszédet.

„A kultúrák közeledésének nemzetközi éve azt hivatott megmutatni, hogy a kulturális sokszínűség nem szükségszerűen vezet a kultúrák harcához” – hangzott el az UNESCO székhelyén, Párizsban.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!