Amikor trendi volt a megélhetési kivándorlás
A 19-20. század fordulóján néhány évtized alatt mintegy kétmillió kivándorló hagyta el Magyarországot az Újvilág felé. A jobb boldogulás reményében hazájukat elhagyók egy része szervezett akció keretében, telepítési ügynökök segítségével a kanadai prérin lelt új otthonra. A modern Kanada megteremtésében fontos szerepet játszó magyarországi migránsoknak máig sok emlékét őrzi e vidék.
A Magyarországot a 19-20. század fordulóján elhagyó kivándorlóknak Ady Endre Ülj törvényt, Werbőczi című versében állít örök emléket, melyben egyebek közt ez áll: „...Úgy elfogy a magyar, mintha nem lett volna”. A kivándorlók tömegei közül nem kevesen Kanadában kötöttek ki, s bár idővel sokan visszatértek, a kanadai prérin letelepedett magyarországi kivándorlóknak máig sokat köszönhet új hazájuk.
A kanadai préri a múlt század utolsó évtizedeiben is meglehetősen ritkán lakott vidéke volt az észak-amerikai kontinensnek. A kanadai préritartományok közül elsőként Manitoba jött létre 1870-ben, Saskatchewan és Alberta jóval később alakult csak meg: 1905-ben. E vidékek benépesítése az 1867-ben létrejött Kanada elemi érdeke volt – már csak azért is, hogy a nyugati irányú vasútépítéssel párhuzamosan létrejöjjön az összeköttetés az 1871-ben szintén Kanadához csatlakozott Brit Columbia és az ország keleti része között. Az egész Kanadát kelet-nyugati irányban összekötő vasútvonal 1885-ben meg is épült – a köztes területek, a kanadai préri betelepítése pedig ekkor kezdődött igazán. Az eredeti elképzelés, hogy a prérit Kelet-Kanadából származó emberanyaggal népesítsék be, nem igazán működött: ehhez kevés volt a lakosság keleten is. Más megoldásra volt szükség...
Egy ál-Esterházy gróf
A kanadai kormányzat szándéka kettős volt: a hatalmas préri benépesítése és gazdasági hasznosítása. A kiváló termőföldnek bizonyuló prérin elsősorban mezőgazdasági munkásokra volt szükség. A kanadai hatóságok pedig ideális emberanyagot véltek felfedezni Közép- és Kelet-Európa hatalmas térségeinek agrármunkásaiban. A kanadai kormány ekkor vette fel a kapcsolatot – egyebek közt – Esterházy Pál Oszkárral.
(Forrás: Horváth Krisztián)
Esterházy Pál Oszkár 1831-ben született Esztergomban Johannes Baptiste Vintentius Packh (röviden Packh János) néven. Részt vesz a szabadságharcban, melynek bukása után Törökországon át Londonba megy. A Brit Birodalom tisztjeként megjárja Indiát, Dél-Afrikát és a Karib-térséget is, majd 1867-ben hazatér Magyarországra – útlevelében ekkor viszont már az Esterházy Pál Oszkár név szerepel.
Hogy Packh János mikor fedezte fel – állítólagos – kapcsolatát az Esterházyakkal, illetve mikor kezdte el azt hinni és terjeszteni, hogy e családdal kapcsolatban áll, nem tudni pontosan. Az mindenesetre bizonyos, hogy 1868-ban már New Yorkban találkozunk vele, s gyakorta felbukkan neve előtt a grófi cím is. Az Esterházy-család ugyanakkor soha nem ismerte el, hogy Packh János Esterházy-ivadék lenne.
1885-ben azonban a kanadai kormányzat ajánlattal keresi meg Esterházy Pál Oszkárt: a kanadai préri betelepítése érdekében próbáljon meg telepeseket toborozni és Kanadába csábítani az Egyesült Államokba beáramló földművesek közül. Esterházy és társa, Dőry Géza két, összesen kb. 87000 holdas területet választ ki a mai Manitoba és Saskatchewan területén.
(Forrás: Horváth Krisztián)
Az első tizenhét család 1885 augusztusában Dőry Géza vezetésével a Hungarians Valley (Huns Valley – Hunok Völgye) nevű települést hozza létre. Az itt letelepedő családok jó része Pennsylvaniából áttelepülő, de Ausztria-Magyarországról származó szláv – s bár a későbbiekben más nációk is érkeznek e vidékre, idővel a lengyelek kerülnek túlsúlyba, így a település 1921 óta a Polonia nevet viseli. E tanyasias jelleget mutató telep központjában azonban máig ott áll a magyarországi Szent Erzsébetről elnevezett templom.
A kanadai Esterhazy
Százötven fő, köztük 35 család Esterházy Pál Oszkár vezetésével 1886. július 19-én alapítja meg Esterhazy kolóniát, a Hunok Völgyétől mintegy 220 km-re nyugatra, a mai Saskatchewan területén. Ezek a telepesek szintén az Államokból jöttek, de – szemben a Dőry vezette csoporttal – magyarok. 1888-ban Esterházy magyarországi toborzásának eredményeként újabb húsz család érkezik, 1889-ben iskola is nyílik, 1892-ben pedig a folyamatos magyarországi bevándorlás miatt a növekvő kolónia új postaállomást kap. Mivel a telepesek java Szatmár, Szabolcs, Abaúj-Torna és Somogy megyéből származik, a postaállomást a mai Esterhazytól 6 km-re délre Kaposvar névre keresztelik. Az 1892-ben épült kaposvari fatemplom helyébe 1907-ben épül a ma is látható kőből épült templom.
(Forrás: Horváth Krisztián)
A kolónia szépen gyarapszik: saját, kőből épült katolikus templom Kaposvaron, idővel nyomtatott sajtó, növekvő lakosság, anyagiakban is gyarapodó közösség jellemzik az első évtizedeket. Dojcsák Győző Amerikai magyar történetek című kötetében felidézi a magyar telepesek kezdeti időkben jellemző életét egy ma már ismeretlen, korabeli poéta tolmácsolásában:
Mikor a magyarok Kanadába jöttek
Ezek az országnak igen megörültek
Száz és száz mérföldre minden fele préri
Kapható belőle mennyivel beéri...
16 hold földet adtak tíz centért
25 dollárt kértek egy tehénért
5-6 dollár volt a borjú ára
Mikor hidegre fordult az idő járása...(182. oldal)
Esterházy a további gyarapodás érdekében 1902-ben egy pamfletet is szerkeszt. Azt reméli, hogy ezt az első telepesek élménybeszámolói alapján, adatokkal alátámasztott ismeretterjesztő anyagot Magyarországon terjesztve tovább növelheti a préri magyarjainak számát. Ebben az évben jelentős – református – csoport érkezik is Magyarországról Kanadába. A kanadai hatóságok azonban ekkor már arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a bevándorlók homogén etnikai tömbjei helyett ezek keverését és szétszórását szorgalmazza inkább. A református magyarokat így Esterhazytól 130 km-re dél-nyugatra telepítik le: ez a telep a Békevár (Bekevar) nevet kapta. Ugyanilyen megfontolásból, Esterhazytól mintegy 100 km-re északnyugatra jön létre a ma is Otthon nevet viselő kis település 1893-ban. Ehhez képest a szintén katolikus templommal büszkélkedő Magyar és a tőle alig 8 km-re levő Zala Esterhazytól mintegy 210 km-re észak-nyugatra jöttek létre.
(Forrás: Horváth Krisztián)
A reményeiben csalódott, a telepítésből soha meg nem gazdagodott Esterházy Pál Oszkár még megérte az Esterhazy kolónia alapításának 25. évfordulóját, ám idős kora miatt személyesen már nem tudott ott lenni az ünnepségen: egy évvel később, 1912 őszén meg is halt. A kanadai prérin megtelepedett magyarok élete azonban zajlott tovább: az első világháború szünetet jelentett a magyar kivándorlásban, ám a 20-as években ismét megindult a folyamat.
Magyar kivándorlás, kanadai bevándorlás
Paizs Ödön, a kanadai magyarságot kutató újságíró az 1920-as évek második felében jár Kanadában, ahol egyebek közt személyes interjúra is van alkalma Manitoba tartomány kormányzójával. Sir James Atkins ekkor így nyilatkozik a magyarokról és a Kanadába irányuló magyar bevándorlásról:
Én régi tapasztalatom alapján csak azt jelenthetem ki, hogy mi azokat a magyarokat akarjuk, akik otthon is jó magyarok voltak, s akik itt is jó emberek maradnak. A fő probléma az, hogy aki nem kell Magyarországnak, aki rossz, gonosz ember, azt mi sem használhatjuk, azért mi sem lelkesedünk. Azzal mindenki tisztában van, hogy az ó-hazából nem lelkesedéssel jönnek el az emberek, hanem azért mert a kényszerűség elkergette őket. Az ilyen emberek idegessége és nyughatatlansága érthető, ezekkel úgy kell bánni, mint a jó atyának gyermekeivel, akiket megtiport az élet. [...] A magyarok ellen komolyabb panasz alig merült fel, egyes szórványos esetekből pedig senki sem alkothat magának rossz véleményt.
(100. oldal)
Paizs Ödön kanadai utazásai során találkozik Thomas Gelley nyugat-kanadai telepítési biztossal is, akivel szintén alkalma nyílik személyes interjúra. Gelley így nyilatkozik a préritartományok betelepítéséről:
Nekünk nincs másra szükségünk csak földművesekre, más itt nem is tud boldogulni. [...] Az a baj, hogy sokan kijönnek mint földművesek, holott nem azok és azután csalódnak és szidják Kanadát, holott mi magunk hirdetjük, hogy az ipari bevándorlás ideje még nem érkezett el. Eddig nem sokat törődtünk ezekkel a visszaélésekkel, de ezek a lézengők veszélyeztetik az ország boldogulását, tehát szükség van bizonyos intézkedésekre. [...] Azokat, akik mint földművesek jönnek ki, de a földeken nem akarnak dolgozni, deportálni fogjuk, és akkor mindenki látni fogja, hogy ezen a téren nem tétovázunk.
(78–79. oldal)
(Forrás: Horváth Krisztián)
A kanadai préri e magyar mezőgazdasági munkásainak sorsát nagyban meghatározza a világgazdasági válság: a farmerek egy része (önként vagy a körülmények miatt) a vasutak mentén levő nagyobb településekre költözik. Polonia és Bekevar így soha nem váltak városias településekké: inkább egyfajta kanadai tanyavilág, a farmok központját jelentik. (Bekevar magyarjai jórészt a szomszédos Kiplingbe települnek, melynek névadója Rudyard Kipling.)
Esterhazy kolónia 1920-ban 420 lakosú, ám ezt követően a népesség csökken. A lakosság száma csak az 1960-as években ugrik meg: majdnem 4000 lakosát azonban nem a mezőgazdaságnak, hanem az időközben a város környékén fellelt hatalmas, világszinten is egyedüli mennyiségű kálisónak köszönhető: nem is véletlenül büszkélkedik „a világ kálisó-fővárosa” címmel. A település ugyanakkor lassanként el is veszti magyar jellegét: sajátos módon a környék magyarjai a szomszédos, 1887-ben svédek által alapított Stockholmba költöznek be. Stockholmban ma is van St. Elizabeth of Hungary nevű templom, melynek temetőjében számos magyar nevet viselő egykori stockholmi polgár nyugszik. A település lakói közül néhányan még emlékeznek egy-két magyar szóra, tudnak magyar származásukról, de csak az idősebbek között találni olyat, aki még beszéli is a nyelvet.
(Forrás: Horváth Krisztián)
Ma Saskatchewanban mintegy 25000 ember él, akinek saját bevallása szerint vannak magyarok az ősei között, de csak negyedük büszkélkedik kizárólag magyar felmenőkkel.
Források
Bakó Ferenc: Kanadai magyarok. Gondolat, Budapest, 1988.
Dojcsák Győző: A kanadai Esterházy története. Magvető, Budapest, 1981.
Dojcsák Győző: Amerikai magyar történetek. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1985.
Martin Louis Kovacs: Esterhazy and Early Hungarian Immigration to Canada. A Study Based Upon the Esterhazy Immigration Pamphlet. Canadian Plain Studies, Regina, 1974.
Paizs Ödön: Magyarok Kanadában. (Egy most készülő országról). Budapest, Athenaeum, [1928]
Ó, én mennék Khenödába El Snowquerónak, juharszirupozott kanadai whiskeyt szlapálni, de sz4rnék nagy ívben az Eszterhazaylyakra meg a többi magyarra, igaz itthon sem számítok jó magyarnak.