0:05
Főoldal | Rénhírek

Lemond a másolásvédelemről a Kossuth Kiadó

A vásárlók nem szerették, kényelmetlennek találták, a kiadónak pedig sokba került az Adobe védelmi technológiája.

IT café, Barna József | 2011. június 1.

Egy hete aktív másolásvédelem nélkül vásárolhatók elektronikus könyvek a Kossuth Kiadó webáruházában, a Multimédia-plázában. A vállalat azt reméli, hogy a DRM-mel járó kényelmetlenségek és korlátok megszüntetése lendít majd az eddigi szerény forgalmon.

„Vettünk egy nagy levegőt, és megléptük” – fogalmazott az IT cafénak Földes László, a kiadó e-könyves részlegének vezetője. Mint elmondta: az elmúlt egy évben használt Adobe Content Server másolásvédelem kényelmetlenséget jelentett a vevőknek, sok panasz érkezett rá. „A nyomtatott könyvet megvesszük, kinyitjuk és elkezdjük olvasni. Ehhez képest az ezzel a technológiával védett elektronikus könyv használata bizony bonyolult, alapfokú számítástechnikai képzettséget igényel” – mesélte.

A vásárlóknak egy többoldalas tájékoztatót kellett elolvasniuk a csak angol nyelven elérhető olvasóprogram működéséről ahhoz, hogy egyáltalán meg tudják nyitni a megvásárolt kötetet. De a megoldás nem volt kompatibilis az árának és technikai jellemzőinek köszönhetően itthon is egyre elterjedtebb Amazon Kindle-lel sem – mindezek a korlátok sok vevőt riasztottak el.

Földes szerint egy webáruháznak a lehető legkényelmesebb és leggyorsabb megoldást kell nyújtania, erre a platform nem volt alkalmas. Ráadásul a kiadó szemszögéből nézve a DRM rendkívül drága volt: nemcsak éves licencdíjat kell a használatáért fizetni, de az egyes tranzakciók után is jár díj az Adobe-nak. „A jelenlegi forgalom mellett nem indokolható, hogy milliókat áldozzunk másolásvédelmi technológiákra” – mondta.

A kiadó most egy ún. passzív védelmet alkalmaz. Ez egy, a fájlban elhelyezett egyedi azonosítót jelent, mely lehetővé teszi az esetlegesen felbukkanó illetéktelen másolatok forrásának beazonosítását, azaz kideríthető, hogy kitől került ki az e-könyv. Értelemszerűen: az új, aktív DRM nélküli ePUB-formátum egyszerűen átalakítható a Kindle által támogatott prc formátumra is.

Földes László egyébként nem zárja ki, hogy idővel ismét használni fognak másolásvédelmi eljárást, akkor, ha majd készül életképes, könnyen és gyorsan használható megoldás.

A Multimédia-pláza kínálatában jelenleg valamivel több, mint ezer e-könyv található – jellemzően ezer forint körüli áron –, ezek java része a fapadoskonyv.hu 19–20. századi kínálatából származik. A kiadó persze szeretné jelentősen bővíteni a választékot, most elsősorban a tankönyvek, valamint a 20. századi és kortárs népszerű irodalom irányába.

Ma az oldal forgalma elenyésző, néhány százezer forint nagyságrendű – ismerte el Földes László. Aki ugyanakkor optimista: bízik abban, hogy 3-4 éven belül nagy számú könyvolvasó készülék lesz már az országban, és így az e-könyv jelentős piaci szegmensé válhat. „Az elektronikus könyv a könyvkiadás egyik útja, jelenleg fejlődő ága. Mi szeretnénk ebben az üzletben jelen lenni jövőre és tíz év múlva is” – mondta.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!