0:05
Főoldal | Rénhírek

Konferencia a nemzetiségi oktatásról

Magyarországon a nemzetiségi oktatást már nyolc jelentkező gyerek esetén el lehet indítani az adott településen.

MTI | 2013. február 22.

Nemzetiségi oktatásról szervezett konferencián vett részt a budapesti Szlovák Intézetben Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője, és a szerdai előadását megelőzően az intézetben találkozott Ivan Gasparovič szlovák köztársasági elnökkel is. A Klik az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismertette Marekné Pintér Aranka előadásának főbb elemeit, külön is kitérve arra, hogy a Klik elnöke megerősítette: a nemzetiségi oktatást már nyolc jelentkező gyerek esetén el lehet indítani az adott településen, összhangban a köznevelési és a nemzetiségi törvénnyel. A központ minden olyan kezdeményezést, korábban bevált jó gyakorlatot támogat, amely a nemzetiségi oktatás színvonalának javítását szolgálja – hívták fel a figyelmet, utalva arra, hogy a nemzetiségi oktatás az iskolák pedagógiai programjának megfelelően történik, az állam pedig normatív támogatás helyett feladatfinanszírozással biztosítja az ehhez szükséges forrást.

A Budapesten hivatalos látogatáson tartózkodó Ivan Gasparovič szerdán a magyarországi szlovák nemzetiség képviselőivel találkozott a nap folyamán a nemzetiségi oktatásról szóló konferenciának is helyszínt biztosító Szlovák Intézetben. Az esemény kapcsán Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke közölte, Ivan Gasparovič mindig is érzékenyen figyelt a határon túli szlovákok helyzetére. Mint mondta, a magyarországi szlovák kisebbség helyzete eltér a szlovákiai magyarokétól, mert ők már 300 éve élnek kisebbségként, az anyanemzettől elszakadva. Céljuk, hogy a törvények adta lehetőségeket kihasználva megőrizzék kultúrájukat és nyelvüket, és éljenek a kisebbségeknek biztosított jogokkal – magyarázta. Úgy véli, ehhez fontos a fiatalok megszólítása is, hogy az ő figyelmüket is felhívják a gyökerek megőrzésének és a kultúra ápolásának jelentőségére.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!