0:05
Főoldal | Rénhírek
Tanuljon kungfut egyetemen!

Kína külföldi diákokat akar

Gondolt már arra, hogy a kínai Nagy Fal árnyékában tanulmányozza a kungfuról szóló egyetemi jegyzeteit? Itt az alkalom! Az utóbbi időben Kína igyekszik a lehető legtöbb külföldi diákot az országba csábítani, így próbálván serkenteni a kultúrák közeledését és az ismeretek cseréjét.

nyest.hu | 2009. október 7.

2008-ban 189 országnak mintegy 220 000 diákja folytatott tanulmányokat Kínában, gyarapítva ezzel 582 egyetem és más felsőoktatási intézmény hallgatóinak számát – írja a telegraph.co.uk. A kínai állam által kiadott ösztöndíjak száma pedig 14 000-re emelkedett. Az állam folyamatosan növeli a diákcsereprogramok anyagi támogatását, és az ösztöndíj-programba igyekszik vidéki, előzőleg kevés támogatásban részesített régiókat is bevonni.

A Pekingi Egyetem nyugati kapuja
A Pekingi Egyetem nyugati kapuja
(Forrás: Don Wang)

Az intézkedéseknek számos áldásos hatása van:  az egyetemek országszerte modernizálják fakultásaikat, hogy ezáltal azok még vonzóbbá váljanak a látogatók számára. A kínai vezetés – tudatában annak, hogy a nemzetközi diákok véleménye milyen hatást gyakorolhat az ország jövőjére – folyamatosan befektet az oktatásba egy olyan időszakban, amikor más államok a költségek lefaragásán munkálkodnak. Ezen kívül a külföldi tanulmányokra vonatkozó szabályokat úgy határozzák meg, hogy azok a lehető legkönnyebbé és leggördülékenyebbé tegyék a folyamatot.

Kérdés az, hogy milyen lehetőség nyílik a külföldről érkező diákok számára, hogy megismerkedjenek a kínai kultúrával és nyelvvel, még mielőtt belépnének az országba. E probléma megoldására találta ki a kínai politika, hogy Confucius Intézeteket állít fel szerte a világban. (Az első ezek közül 2004-ben nyitotta meg kapuit Szöulban, s ma már összesen 50 országban található hasonló. Magyarországon még nem létezik, ám szomszédaink közül majdnem mindenhol van ilyen.)

A Confucius Intézetek célja az, hogy mindenki számára ismereteket kínáljanak a kínai nyelvről és kultúráról. Profiljukba tartozik pédául nyári kurzusok megszervezése. Egy ilyen kurzus résztvevői megtanulhatják, hogyan kell a pekingi opera maszkjait vagy tipikus kínai porcelánt festeni, illetve megismerkedhetnek a kalligráfia és a kungfu alapjaival is. Az intézet által kínált online nyelvi kurzusok pedig összesen 40 nyelven érhetők el, lehetőséget kínálva így a nyelvtanulásra majdnem 7,7 millió nyelvtanulónak.

Érdekesség, hogy van olyan intézet, amely egy bizonyos területre, például a kínai gyógyításra specializálódott. A tradicionális kínai gyógyítás négyfajta úton állít fel diagnózist: nézés (a páciensről alkotott általános benyomás), hallgatás (légzés), kérdések (a tünetekről) és érzés (lásd pulzus). Mindez azért fontos, mert Kínában ugyanezen 4 módszerre épül a nyelvoktatás is. A „nézés” a kínai nyelvi struktúra vizsgálatát, a „hallgatás” az intonáció gyakorlását jelenti, a „kérdés” az idegennyelven való beszélgetésre vonatkozik, míg az „érzés” alapján a nyelvi formák interakcióban való használatát kell megtanulni.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...