0:05
Főoldal | Rénhírek

Kik hazudnak? A románok vagy a magyarok?

A román és a magyar történészek régóta vitatkoznak azon, kik voltak többségben az 1940-ben visszacsatolt Észak-Erdélyben. Romsics Ignác elmondta a HVG-nek: nem biztos, hogy valaki hazudik vagy akár csak téved.

nyest.hu | 2010. szeptember 13.

Észak-Erdély hatvan évvel ezelőtti visszacsatolása kapcsán a HVG azt feszegeti, hogy vajon a magyarok vagy a románok voltak-e többségben a visszacsatolt területeken.  A román kutatók az 1930-as népszámlálás adataira támaszkodnak, míg a magyarok az 1941-esére, és persze a románok szerint a románok, a magyarok szerint a magyarok voltak többségben.

Mint azt Romsics Ignác történész a HVG-nek elmondta, a különbségek azonban nem feltétlenül abból adódnak, hogy a statisztikusok nem értették a dolgukat, vagy éppen szándékosan csaltak volna. Az eltérést három fontos tényező is okozhatja. Először is, a visszacsatolás után sok román Romániába költözött, míg a Romániánál maradt részekről magyarok települtek át. Másfelől a kettős identitású személyek más-más nemzetiségűnek vallhatták magukat aszerint, hogy éppen melyik országban éltek, sőt, a kérdezőbiztos anyanyelve is befolyásolhatta a választ. Harmadrészt a magyar statisztika az anyanyelvet vette figyelembe, a román viszont a nemzetiségi hovatartozást: éppen ezért a magyar statisztikában magyarként jelennek meg azok a magyar anyanyelvű zsidók és németek, akik a román statisztikában nem magyarként szerepelnek.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!