0:05
Főoldal | Rénhírek
Mellbedobás már a startnál

Ki vezet a Twitteren?

Sokak szerint az egykori Playboy-címlaplány, Julia Orayen volt a 2012-es mexikói elnökválasztáson induló négy jelölt első televíziós vitájának fénypontja, igaz, a modell csak néhány másodpercre tűnt fel a képernyőn.

MTI | 2012. május 12.

A vasárnap esti műsorban a hosszú, testhez simuló, a mellet szinte majdnem teljesen szabadon hagyó fehér ruhában végiglejtő Orayen egy kissé valóban szokatlan látványt nyújtott a négy elnökjelölt első nyilvános megméretésén. A Playboy 2008. szeptemberi számának címlapszereplője ugyan produkciós asszisztensként mindössze 20 másodperc erejéig a felszólalási sorrendet tartalmazó kártyák kiosztásáig volt látható az élő adás elején, de másnap megjelenése miatt a mexikói Twitter-folyam egyik meghatározó szereplője lett – adta hírül a BBC brit közszolgálati televízió honlapja.

Gabriel Quadri, a Új Szövetség (Nueva Alianza) nevű mexikói párt államfőjelöltje a vitát követően úgy nyilatkozott, először azt hitte, riválisai állítottak csapdát neki azzal, hogy egy ilyenlélegzetelállító szépséggel akarták elvonni a figyelmét.


A műsor készítőit számos kritika érte amiatt, hogy egy volt playboy-lányt szerepeltettek a vitában, amivel csak tovább erősítik a mexikói nőkkel kapcsolatos sértő sztereotípiákat. A Mercury News tájékoztatása szerint a televíziós műsort szervező szövetségi választási bizottság külön közleményben kért bocsánatot a jelöltektől és a mexikói lakosságtól Orayen túlságosan kihívó öltözéke miatt, bár a felelősséget a műsor lebonyolítását vállaló produkciós irodára hárította.

Jesus Tapia tv-producer a felmerült bírálatokra reagálva elmondta, az elnökjelöltek termetét figyelembe véve döntöttek a másik két női jelentkezőnél jóval alacsonyabb Orayen mellett, ráadásul mint hozzátette éppen egy ilyenkellemes és üde megjelenésű hölgyet kerestek. Megjegyezte: a ruha Orayen választása volt és apillanat hevében nem ellenőrizték. A mexikói elnökválasztást júliusban tartják, a következő televíziós vitára június 10-én kerül sor.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!