0:05
Főoldal | Rénhírek

Kézírással jobban rögzül az ismeret

Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket - derítették ki norvég kutatók.

MTI | 2011. január 24.

A papíron való kézírás és a könyvolvasás folyamata jobban rögzíti az ismereteket az agyban, mint a számítógép klaviatúráján való gépelés, illetve a képernyő olvasása.

Az olvasás és az írás számos érzéket érint, amikor kézzel írunk az agy visszacsatolást kap izmainktól és az ujjbegyektől. Az ilyen típusú visszacsatolások erősebbek, mint azok, amelyeket a klaviatúra érintésével és a gépeléssel kapunk, és megerősítik a tudási mechanizmust –magyarázzák a szakemberek a Advences in Haptics szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

Anne Mangen, a Stavangeri Egyetem professzora elmondta, kutatásuk kimutatta, hogy az olvasás és az írás az agy különböző részeit stimulálja. A szakemberek felnőttek két csoportját vizsgálták: feladatuk egy számukra ismeretlen, mintegy 20 betűből álló ábécé írásának megtanulása volt. Az egyik csoport kézírással sajátította el, a másik számítógépbe írta az új ismeretanyagot.

Három-hat héttel a tanulási folyamat után tesztet írattak velük, ezen azok teljesítettek jobban, akik az ismeretlen ábécét kézírással sajátították el. CT-vizsgálattal kimutatták azt is, hogy a kézírásos csoportban az agy Broca-területe, amely a nyelv elsajátításában játszik szerepet jobban aktivizálódott. A klaviatúrán írók csoportjában ez az agyterület egyáltalán nem, vagy alig aktivizálódott – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. január 25. 16:04
2 összetéveszthetetlen

Hogy lehet egy ábécét gépírva elsajátítani?

13 éve 2011. január 25. 01:37
1 siddharta

A kísérlet elég vicces, semmiképp sem lehet belőle a címben szereplő állításra következtetni.