0:05
Főoldal | Rénhírek

Késnek az ukrajnai magyar tankönyvek

Eddig egyetlen tankönyv kiadását sem finanszírozta a kárpátaljai iskolák számára az ukrán kormány – írja az MTI híre nyomán a stop.hu.

Edupress | 2010. augusztus 9.

Dmitrij Tabacsnik ukrán oktatási miniszter augusztus 5-én elmondta: mivel a kiadást csak június végétől finanszírozzák, a következő részlet pedig augusztus elején érkezik meg, várhatóan csak szeptember-november folyamán jelennek meg a kötetek. Az interneten keresztül azonban elérhetőek lesznek a tankönyvek első fejezetei.

A tárcavezető a minisztérium és a közoktatási hatóságok honlapján, illetve a pedagógiai szaklapokon keresztül kívánja orvosolni a problémát, az említett fórumokon ugyanis megjelenteti a tankönyvek első fejezeteinek a szövegét - írja a zaxid.net nyugat-ukrajnai hírportál. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség azonban nyilatkozatban tiltakozott a magyar iskolák számára készülő tankönyvek fordítását leállító intézkedések miatt, illetve azért, mert nem biztosították a már elkészült könyvek kiadását.

Tabacsnik azt is elmondta, hogy az idei költségvetésből közel 200 millió hrivnyát, tehát körülbelül 5,7 milliárd forintot irányoztak elő tankönyvkiadásra, de ebből mostanáig csak 120 milliót folyósítottak. Hozzátette: a jelzett összegből tervezik az első, a második és a tizedik osztályok tankönyveinek a megjelentetését.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!