0:05
Főoldal | Rénhírek

Káros a cumi

Háromszor nagyobb eséllyel lesznek beszédhibásak azok a totyogósok, akik sokáig cumiznak – állapítja meg egy friss kutatás.

nyest.hu | 2009. október 21.

Végre csend lett – könnyebbülhet meg sok anyuka, amikor addig kitartóan üvöltő magzata jóízűen szopni kezdi a szájába dugott cumit. De vajon valóban jót tesznek-e ezzel a szülők?

Egy frissen végzett kutatás tanúsága szerint lehet, hogy a csemetéiket cumival elhallgattató szülők lelki békét nyernek, ám egyúttal a beszédhiba veszélyének is kiteszik gyermekeiket – közli a Daily Mail.

Brit és chilei szakemberek 128 három és öt év közötti gyermek szokásait figyelték meg, akik közül egyesek rendszeresen cumiztak, mások az ujjukat szopták, megint másokat pedig csak anyatejjel szoptattak. Nyelvi teszteket töltettek ki a kicsikkel annak érdekében, hogy megállapítsák, nyelvi fejlődésük megfelelt-e a koruknak.

A kutatócsapat azt a következtetést vonta le, hogy a rendszeres ujjszopók, illetve azok, akik három évnél tovább cumiztak, háromszor nagyobb valószínűséggel fognak szenvedni valamilyen beszédzavartól. Ezzel szemben a legalább kilenc hónapig anyatejjel táplált csöppségek kisebb eséllyel lesznek beszédhibásak.

„Ezek az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a beszédfejlődésre károsan hat a hosszú ideig tartó cumizás és az ujjszopás, míg az anyatejes szoptatás pozitív hatása újra beigazolódott. Mindazonáltal most még csak előzetes adatokra támaszkodhatunk; a végleges eredmény megállapításához további vizsgálatokra lesz szükség” – figyelmezetet a kutatást vezető Dr Clarita Barbosa, a washingtoni egyetem munkatársa.

A cucli használata régóta vita tárgya a szülők körében. Egyes bébik nagy megnyugvást lelnek benne, főleg, amikor hasgörcs gyötri őket. A fogorvosok viszont határozottan állítják, hogy a cumi deformálja a fogakat, más kutatások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a szokás kivonja a gyereket a családi társalgásokból. Egyes kutatások még a gyermekágyi halállal is összefüggésbe hozták a cumi-használatot.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...