Kantátából lett a székely himnusz
Hatvan éve, 1952. május 3-án halt meg Budapesten Csanády György költő, hírlapíró, szerkesztő, a Székely himnusz szerzője.
Csanády 1895. február 23-án született Székelyudvarhelyen. Az ottani református kollégiumban érettségizett, az első világháborúban a fronton szolgált, meg is sebesült. A trianoni békeszerződés után Magyarországra költözött, ötödmagával ő alakította meg a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét (SZEFHE). A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de ezt a végzettségét soha nem hasznosította. Az irodalomnak szentelte magát, előbb az Új Élet, majd a Híd című lapok szerkesztője volt, aztán 1928-tól a Magyar Rádió munkatársa lett. Hangjátékokat írt (egyebek között Katona Józsefről és Csokonairól), később rendezett is, egyike volt a műfaj első magyarországi művelőinek.
1941-ben a helyszíni közvetítések osztályának vezetőjévé nevezték ki, 1943-tól 1948-ig a Magyar Rádió főrendező-helyettese volt. Sokat publikált is, három verseskötetet jelent meg, 1940-ben Krisztusról írt drámáját a Nemzeti Színház mutatta be. Csanády György 1952. május 3-án halt meg.
Legmaradandóbb műve a Székely himnusz, amelynek szintén kerek évfordulója van: kilencven éve, 1922. május 22-én énekelte először egy lánykar a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt első ünnepélyes találkozóján. A zeneszerző a szintén erdélyi Mihalik Károly orvostanhallgató volt, aki a kolozsvári egyetemmel költözött az első világháború után Szegedre. A Székely himnusz bemutatását csak fél évvel élte túl, huszonhat évesen, 1922. szeptember 6-án hunyt el.
A kantáta „zenekarra, énekkarra és magánének-szólamokra írott, több tételes, lírai zenemű” (Bakos Feren: Idegen szavak és kifejezések szótára)
Csanády versének címe nem tartalmazta a himnusz szót, a SZEFHE gyűlésén Kantátának nevezték. A dal viszonylag nehéz zenéjét és egyesek szerint képzavaros szövegét sokan és sokat bírálták, az mégis szájról szájra terjedt. Népszerűségét semmilyen hatalom nem tudta kikezdeni, pedig Erdélyben a kezdetektől (a második bécsi döntést követő néhány évet kivéve) a kommunista rezsim bukásáig előadása tiltott volt, sőt büntették is éneklését.
Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolában kötelezővé tették tanítását, de ekkor még nem vált általánosan népszerűvé. A cserkésztalálkozókon azonban rendszeresen énekelték, terjedését segítették az erdélyi származású értelmiségiek, szervezeteik. A szocializmus idején Magyarországon is tiltották előadását, de így is a magyarság összetartozásának kifejezőjévé vált, ez a pár strófa jelentette a néma ellenállást. A Székely himnuszt a 2009-ben Székelyudvarhelyen tartott Székely Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld himnuszává nyilvánította. Ma hazánkban tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a Himnusszal és a Szózattal.
"A dal viszonylag nehéz zenéjét és egyesek szerint képzavaros szövegét sokan és sokat bírálták, az mégis szájról szájra terjedt."
Ezt a "képzavaros szöveg"-elést hívják költőinek :-)
A szöveg és zene kombinációja viszont az egyik leghátborzongatóbb (szó szerinti, de pozitív) értelemben, ilyen szempontból felülmúlja a Himnusz és a Szózat megzenésített változatát.
@Sigmoid: A MO-n népszerűbb változatban akkor más romlás is van (pl. "Fejünk az ár, jajj, százsor elborítja" az idézett "Fejünk az ár ezerszer elborítja" helyett). Folklorizálódik, no! Örüljünk, hogy ilyen szépen működik a népi hagyományozás ;-)
Képesek vagytok lehozni egy cikket a székely himnuszról és meg sem említitek a szövegromlást... Ejnye no.
Nekem mindig fura volt hogy hogy a fenébe rímelhet székelyországban a "tengerén"-re az hogy "istenünk". Hát úgy hogy nem.
A szerencsétlen vers eredeti szövege:
Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötétj éjjelen
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba király, a csillagösvényen
Maroknyi székely porlik mint a szikla
Népek harcától zajló tengeren
Fejünk az ár ezerszer elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenem!
Ugye hogy mennyivel jobban mutat mint a megtaposott, megcsócsált változat? :D