0:05
Főoldal | Rénhírek
Nemzetközibb űrállomás

Jelnyelvi üzenet a világűrből!

A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó asztronauták, vendégek eddig számos nyelven üzentek a Földre. A jelnyelv eddig nem volt köztük. A NASA űrhajósa, Tracy Caldwell Dyson most amerikai jelnyelven köszöntötte az űrállomás munkáját figyelemmel kísérő közönséget.

nyest.hu | 2010. július 27.

A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) rögzített hatperces üzenetében az amerikai űrhajósnő munkájáról beszél, és azt is elmondja, hogyan tanulta meg az amerikai jelnyelvet.

„A siketek iskoláiból nagyon sok diák került ki, akik fantasztikus dolgokat vittek véghez” – mondja az űrhajósnő. – „Az egyik nagyon fontos dolog, amit megtanultam, hogy a siket emberek bármire képesek. Az egyetlen dolog csupán, amit nem tudnak, az a hallás. Lehetséges, hogy nem sokára közületek valaki szintén elutazhat a világűrbe és az ISS-en dolgozhat.”

Caldwell Dyson elmondta, hogy egyetemista korában kezdett el érdeklődni a jelnyelv iránt, amikor együtt sportolt egy siket lánnyal. A nyelvet végül egy tanfolyamon sajátította el, egyetemi kémiai tanulmányai mellett. Gyakorlatra viszont úgy tett szert, hogy egy siket diákot korrepetált kémiából, akinek problémát okozott, hogy a egy időben a tanárt is figyelje, olvasson és a jeltolmácsot is nézze. Míg Caldwell Dyson a diák kémiai tanulmányaiban segített, saját jelnyelvi szókincse is sokat gazdagodott.

Az amerikai űrhajósnő később azt is világossá tette, hogy az üzenet nem róla, vagy arról szól, hogy ő beszéli a jelnyelvet. „Ez egy út kezdete kéne legyen a siket diákok számára – az óvodától a friss diplomásokon át a doktorjelöltekig –, hogy ők is a NASA-nak hívott fantasztikus dolog részeseivé válhassanak, hogy részt vehessenek a tudományos kutatásban és az űrkutatásban.”

A teljes üzenetet itt lehet megtekinteni – angol felirattal:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!