0:05
Főoldal | Rénhírek

Jelnyelven kommunikáló filmrendező? Nem lehetetlen!

Jelnyelv-szakot indított egy egyetem Indiában azzal a céllal, hogy kinevelje a jövő jelnyelv-tanárait és jelnyelven kommunikáló értelmiségi rétegét.

nyest.hu | 2009. december 10.

Képzeljenek el egy egyetemi kurzuson 30 embert – tanárokat, diákokat vegyesen –, akik között egyetlen hangos szó sem esik, mégis intenzív kommunikáció zajlik. A külső szemlélő számára valahogy így festhet az a BA szintű jelnyelv-szak, amit idén indított a kalkuttai Indira Gandhi Egyetem.

Becslések szerint Indiában a hallássérült gyerekeknek csupán 5 százaléka jár iskolába. Léteznek ugyan hallássérültek számára tervezett speciális intézmények, ezek azonban komoly hiányosságokkal küzdenek mind a képzett munkaerő, mind a technikai felszereltség terén.

„A programunk célja, hogy jelnyelvi oktatókat és más értelmiségieket képezzünk, mert nagy szükség van rájuk, mégis kevesen vannak” – mondja az egyetem alrektora a Calcutta News-nak. Az új képzés a remények szerint segít majd anyagi és szociális vonatkozásban is jobb életet teremteni a hallássérültek számára.

„Miután végzek, filmrendező szeretnék lenni, hogy olyan emberekről forgathassak, akik beszédhibával és halláskárosodással élnek” – avat be terveibe az újonnan indult csoport egyik tagja, egy húszéves diáklány. „Az én álmom pedig, hogy a hároméves képzés után a mesterszakot is elvégezzem, aztán a PhD-t is, és utána jelnyelvet taníthassak egy iskolában, hogy javíthassak a hallássérültek helyzetén” – fogalmaz egy másik elhivatott egyetemista.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...