Itt a vakáció: több millió gyermek került szabadlábra!

Véget ért a tanév, az iskolák bezárták kapuikat, így az utóbbi héten több millió gyermek került falvaink, városaink utcáira, ahol szabadon lézenghetnek, csavaroghatnak, semmirekellősködhetnek. Könnyen beszélnek azok, akiknek nem kell együtt élniük velük, de a szülőknek, akiknek nap mint nap el kell viselniük őket, egyre nagyobb gondot okoznak. A feszültség az ország egyes területein már-már elviselhetetlen a családokban. Megkérdeztük az érintetteket...

„Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.” (Mt. 18,5)

Amerre a gyerekek szaladgálnak, mindenben kárt tesznek. „Letapossák a virágot, letépkedik a bokrok leveleit. Van, ahol a szárítón lévő ruhákat is leszaggatják” – mondta el kérdésünkre egy tisztességes háziasszony. „Az útvonalukat a frissen fölásott virágoskertben is jól lehet látni” – mutatja az asszony földúlt kertjét. „Utána betapicskolnak a házba, nem törlik meg a lábukat, nem vetik le a cipőt, szandált, és mindent összekoszolnak: nem kímélik a frissen porszívózott szőnyeget, a fényesen csillogó, frissen fölmosott padlót sem.” Lábnyomaik valóban mindenhol ott vannak.

A családi beszámolókból kitetszik, hogy mai gyerekek rombolnak, kerítést szaggatnak, indokolatlanul, az agressziójukat élik ki, végigmennek a szobákon és a kerten, mindent letaposnak, ami az útjukba esik. A szülők persze segítik, nevelik, ellátják őket, de annyi kárt okoztak, hogy néha – érthető módon – elfogy a türelmük...

Nyáron a gyerekek csapatokba verődve sokszor egyszerűen beköltöznek a kerti lugasba vagy fölmásznak a fára. Előbbi indokolatlan, a utóbbi még veszélyes is. „A kertet tönkreteszik, a locsolókannákat széthányják, szétfeszegetik a kerítést, de most már ahogy az élő gyümölcsösön mennek át, ott is kárt csinálnak, lopják az élő cseresznyét, meggyet, amit csak találnak. A fóliasátorban keresztülmennek a salátán” – mondja egy károsult.

A mai gyerekek lépten-nyomon megnehezítik a szüleik életét, zaklatják a felnőtteket. Bejárnak a konyhára, amit látnak, megesznek. Csoportokban járnak, ruháikat eldobálják, szemtelenek. A kerten átgázolnak, a zöldséget és a gyümölcsöt leszedik, letapossák. Viselkedésükkel megriasztják a lakosságot. Nem igaz, hogy csak a rossz gyerekek okoznak kárt nekünk, felnőtteknek, kevés kivételtől eltekintve mindegyik megkeseríti a dolgát végző, normális, felnőtt ember életét.

„Éjszaka is csak a gond van velük, nem alszanak, bejönnek a hálószobánkba, nem törődnek azzal, hogy nekünk másnap dolgozni kell menni (mert valakinek el kell tartania őket!)” – panaszkodik egy elkeseredett édesanya. Az is előfordult – derült ki egy beszámolóból –, hogy a gyerekek éjszaka egyszerűen fölkelnek, és a szobájukban csörömpölnek a játékokkal, és a szülőnek így erre kell ébrednie. Néha sírnak is: az a legrosszabb. Mert ilyenkor azt várják, hogy a felnőtt türelemmel vigasztalja őket. Nagyon nagy terhet jelentenek egy dolgozó ember életében.

Milliónyian vannak! És bár sokszor mondják, hogy a számuk évről évre csökken, ez az okozott kár mennyiségén egyáltalán nem látszik. Ha megkérdezzük őket, hogy ezt vagy azt a rosszaságot miért csinálták, csak azt felelik, hogy „ők csak játszottak”, vagy egyszerűen, hogy „nem akartak rosszat, nem volt szándékos”. De hiába a szülői jóindulat, néhány nevelő célzatú pofon, legközelebb ugyanúgy összepiszkolják a ruhájukat vagy össze-vissza esznek, majd fájlalják a hasukat és hánynak – ahol éppen rájuk jön, ha a buszmegállóban, akkor ott.

„Hiába vigasztalnak minket, szülőket azzal, hogy nyáron pár hétre le lehet passzolni a kölyköket a nagyszülőkhöz, vagy el lehet csapni őket egy-egy iskolai táborba. A vége úgyis az, hogy hazajönnek: csak ideig óráig hagyják el a mi házunkat, végül mindnyájan újra itt lesznek” – mondja egy édesapa. „És ezzel bizony nekünk, normális felnőtt embereknek kell valamit kezdenünk, mert azt nem hagyhatjuk, hogy mindent tönkretegyenek és felborítsanak az életünkben!”

A gyerekek koszosak, ezért komoly egészségügyi kockázatot is jelentenek a társadalomra nézve. Ha jó idő van, egész nap kint turkálnak a koszban, leülnek a földre, a tiszta ruhájuk, fél perc sem telik el, már csupa mocsok. A koszos kezükkel belenyúlnak a szájukba, szemükbe. Ha náthásak, nem fújják ki rendesen az orrukat, és ha tüsszentenek vagy köhögnek, nem teszik a szájuk elé a kezüket. Egy-egy gyermek kész bacilustanya. Evés előtt, WC-zés után mindig figyelmeztetni kell őket a kézmosásra. De a felnőttek legtöbb próbálkozása hiábavaló: a gyerekek rendszerint ragadnak a kosztól. És rémes belegondolni abba, hogy hány milliónyi baktérium és vírus nyüzsög bennük és rajtuk. Ehhez jön hozzá az, hogy a legtöbb gyerek nem szeret fürdeni. A hajmosást egyenesen rühellik. A fogmosást pedig rendszeresen elbliccelik.

Ebben a felvilágosult, liberális világban is, ahol virágzik a gyermekjog és a gyermekvédelem, ki lehet, és ki is kell mondani: a felnőttek manapság gyakran már úgy érzik, hogy ők kerültek korlátozott helyzetbe, mert nem mernek sokszor kimenni az utcára, amikor ott randalíroznak a gyerekek. Részben azért, mert ezek csapatokban jönnek-mennek: kiskamaszok, kamaszok, fiatal felnőttek – életkori bandákba szerveződve. Részben azért, mert ezek a sokszor csapatokban mozgó fiatalok kifejezetten fenyegető magatartást is tanúsítanak. Félelmet keltenek, mert nagy számban mennek el a kerítés előtt. A nagyobbak közül sokan alkoholizálnak, és állítólag drogoznak is. Hangosan, sokszor kiabálva beszélnek, néha pedig csak idiótán vihognak. „Olyan szavakat használnak, amelyeket nem ismerünk, a nagyobbak még gúnyos, bíráló megjegyzéseket is megengednek maguknak” – mondja egy helyi lakos. „A buszon nem adják át a helyet, a vonaton fölteszik a lábukat az ülésre. Ilyen kezelhetetlenül viselkednek – hiába a tanári vagy szülői felügyelet” – nyilatkozta egy pedagógus, aki már 15 éve foglalkozik gyerekekkel.

 Rosszul öltözöttek, különböző színűek, idióta popsztárokat majmolnak – minden második évben mást, megjegyezni is lehetetlen. Elviselhetetlen zenéket hallgatnak sokszor hangosan az utcán. Máskor bedugják a fülüket, és sehova sem nézve bámulnak maguk elé: így pusztítják csekély számú agysejtjeiket. „Aztán csodálkoznak, ha baleset éri őket! Aztán persze azzal is csak a szülőnek van gondja: orvoshoz vinni, kórházban látogatni stb.” – mondja egy nagymama. „Idegen tőlünk a kultúrájuk” – teszi hozzá.

Végül érdekes kérdés, hogy a nagyobbak miért nem dolgoznak közülük. A nyári szünetben nem kell tanulni: „idő éppenséggel volna valamilyen diákmunkát végezni...” De ezek a mai fiatalok nem akarnak dolgozni, inkább unatkoznak, tévét néznek vagy az utcán csapatokba verődve botránkoztatják meg a járókelőket. „Mire lesznek így jók? Hogyan bízhatjuk majd rájuk országunk jövőjét?” – kérdezi egy kétségbeesett pedagógus, akit idén nyugdíjaztak, mert órát kellett adni egy fiatal kollégának. „Ugyan semmihez sem fognak érteni, de ha felnőnek, a mi munkánkat fogják elvenni. Már ma is inkább fiatalokkal töltik fel a megüresedő pozíciókat, mert nekik kevesebbet kell fizetni” – panaszkodik a valós fenyegetés miatt egy munkavállaló.

Ez tehát a helyzetkép egy héttel a vakáció kitörése után, 2015-ben, Magyarországon.

 A szövegben egyenes és tartalmi idézetek találhatók a 444 „Tudnak viselkedni a színesbőrűek a városban vagy legalább a Tücsök utcában?” című összeállításából, illetve az M1 híradóiból.

Kapcsolódó tartalmak:

• Városi legendák a bevándorlókról
• Tanuljanak a bevándorlók a saját pénzükön!
• Portrék magyarországi bevándorlókról
• Nemzeti konzultáció: jöjjenek a bevándorlók
• Nemkívánatos bevándorlók

Hasonló tartalmak:

• Így gyűlölködünk mi – Nemcsak a menekülteket, a gyerekeket is utáljuk
• A falon függő fegyvernek el kell sülnie
• A hatodik finnugor világkongresszus: újabb változások
• Hiller István, aki a nyelvével él túl
• Kirúgták az éhségsztrájkolókat

Hozzászólások (6):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése