0:05
Főoldal | Rénhírek

Iránban három ellenzéki lapot tiltottak be

Három kisebb példányszámú ellenzéki lapot tiltott be az illetékes iráni kormánybizottság, anélkül, hogy döntését bármivel is indokolták volna.

MTI | 2009. október 6.

Az Ilna félhivatalos hírügynökség keddi jelentése szerint nem jelenhet meg mostantól a fővárosi kiadású Farhang Asdi (Kultúra és megbékélés) és az Arman (Eszmék) című újság. Az Irna hivatalos hírügynökség pedig a dél-iráni Sirázban megjelenő, Tahlil Ruz (A nap elemzése) című újság tilalmi listára kerüléséről számolt be.

A három lap rokonszenvezett azokkal, akik tüntetésekkel adtak hangot a Mahmúd Ahmadinezsád elnök újraválasztását eredményező, vitatott június 12-i voksolással kapcsolatos kifogásaiknak.

Azóta, hogy Ahmadinezsád hatalmon van, számos ellenzéki hangvételű sajtóterméket, hírügynökséget és honlapot tiltottak be Iránban. Az iráni hatóságok az utóbbi hónapokban különös szigorral lépnek fel azon sajtótermékek és újságírók ellen, akik támogatják a júniusi választás tisztaságát vitató mozgalmakat: a zavargásokban való bűnrészességgel megvádolt újságírókat őrizetbe vették, és sokukat azóta is fogva tartják.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...