0:05
Főoldal | Rénhírek

Elfogadták a sajtózabolázó szerb médiatörvényt

A belgrádi parlament hétfőn minimális többséggel megszavazta a szerb tömegtájékoztatási törvény módosítását, s ezzel elhárult egy azonnali kormányválság veszélye.

MTI | 2009. augusztus 31.

A 250 tagú törvényhozás 125 képviselője által (249-en vettek részt az ülésen) elfogadott javaslatot a kormánykoalícióhoz tartozó G17 Plus párt terjesztette be, nem titkoltan azzal a céllal, hogy megzabolázza a vezetőjét, Mladjan Dinkicet sokszor nemtelen eszközökkel támadó bulvársajtót. A nem titkoltan két lap, a Kurír és a Glas Javnosti ellen irányuló módosítások közül az a legfontosabb, amely 30 millió forintnak megfelelő büntetést helyez kilátásba annak a sajtóorgánumnak, amely „megsérti az ártatlanság vélelmét”, s ezért a főszerkesztőjét is 3 millió forintnak megfelelő bírsággal sújtja.

A módosítások ellen egységesen fellépett a szerb média, de társadalmi szervezetek, sőt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) belgrádi képviselete is szót emelt ellene. A kifogások legfőbbike az, hogy a törvény szűk pártpolitikai megfontolásból féket vet a médiára, korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

A bírálók kifogásolták azt is, hogy a tájékozódást mint alapvető jogot érintő törvény módosításáról nem rendeztek társadalmi vitát, sőt magát a tájékoztatási szakmát sem kérdezték meg. A tervezet titokban, a G17 Plus irányítása alatt álló kulturális minisztériumban készült, fokozatosan szivárgott ki, és a média csinált belőle ügyet.

Azt egyetlen ellenző sem tagadja, hogy a szerb tájékoztatási törvény nem jó, változtatni kellene rajta, csupán azt kifogásolják, hogy egy átfogó, demokratikus törvényreform helyett újabb részmegoldás született: olyan, amely az eddiginél is jobban kiszolgáltatja a politikusoknak, különböző gazdasági és egyéb érdekcsoportoknak a sajtót.

Szerb politológusok más szempontból vitatkoznak a hétfői parlamenti döntésen: azt igyekeznek kitalálni, hogy a belgrádi kormány azonnali végét jelenti-e, vagy csak a bukás kezdete.  A törvénymódosítást ugyanis a G17 Plus kormánybuktatásról szóló zsarolására, a koalíciót vezető Demokrata Párt vonakodó együttműködésével fogadták el. A kormányban részt vevő szocialisták és a nyugdíjasokat képviselő párt viszont a szavazáskor tartózkodott, az Egységes Szerbia nevű koalíciós párt az indítvány ellen voksolt, s az ellenzéki liberálisok kellettek ahhoz, hogy az indítvány átmenjen a törvényhozáson. Szakértők szerint ez a keresztbe szavazás nem sok jóval kecsegtet a belgrádi kormánykoalíció jövőjét illetően.

A módosítás elfogadásához nagy szükség volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) négy képviselőjének voksára is. Pásztor Bálint, a képviselőcsoport vezetője a szavazás előtt azt mondta, hogy „a javaslat nem ideális, nem mondom, hogy jó, de számunkra elfogadható”.  A többi vajdasági magyar párt és számos társadalmi szervezet a hétvégén felszólította a VMSZ képviselőit, hogy szavazzanak a törvény ellen.  A szerb újságíró szervezetek már a voksolás előtt bejelentették, hogy az alkotmánybíróságon támadják meg a hétfői döntést.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...