0:05
Főoldal | Rénhírek

Ingyen wifi a vonatokon

Elsőként a GYSEV lépett, de a nyártól a MÁV-Start is kísérletezik a vezeték nélküli hozzáféréssel. Az IC-ken lesz elérhető először a szolgáltatás.

IT Café | 2011. március 16.

Március 1-jétől a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) Budapest–Sopron vonalon közlekedő IC-kocsijaiban ingyenes internetszolgáltatás érhető el. Amint arról lapunk már január közepén beszámolt, a vasúttársaság tavaly novemberben meghirdetett tenderét a Telenor Magyarország nyerte el, a mobiloperátor a routerek telepítését és a hozzáférés biztosítását két évre nettó 6,4 millió forintért vállalta. (A másik pályázó, a Magyar Telekom nettó 35,5 millió forintos árajánlatot tett.)

Graffiti a kolozsvári pályaudvaron (2010. árpilis)
Graffiti a kolozsvári pályaudvaron (2010. árpilis)
(Forrás: Fejes László)

Az azóta megvalósult projektnek köszönhetően a mobilinternet-szolgáltatás egyelőre a Sopron–Győr és Győr–Budapest viszonylaton közlekedő IC-k 17 személykocsijában használható, de kedvező fogadtatás esetén a GYSEV további vonalakon, többek között Sopron–Szombathely és Szombathely–Szentgotthárd útvonalakon is bevezetné. A vasúttársaság úgy számol, hogy első lépcsőben körülbelül 18-20 ezer ember utazása válik így komfortosabbá. A pályázati kiírás szerint a garantált letöltési sebességnek az esetek 80 százalékában meg kell haladnia a 320 kbps-ot, ami magasabb érték, mint a Telenor által a mobilszolgáltatásra általában vállalt minimum (120 kbps).

„Az elmúlt évben nagyságrendileg 49 milliárd forintnyi műszaki jellegű rekonstrukciós beruházást végzett a GYSEV Zrt., és mindemellett szolgáltatásainak bővítésével is törekszünk a fogyasztói igények teljes körű kiszolgálására. Az egész világon trendnek számít a személyszállító vonatok szolgáltatásbővítése, az utasok széles sávú internettel való ellátása” – mondta a szolgáltatás indulását bejelentő múlt heti sajtótájékoztatón Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

A MÁV is készülődik

A GYSEV a magyarországi vasúti közlekedésben elsőként biztosít ingyenes internetszolgáltatást az utasainak, ám a jó példát várhatóan a MÁV is követni fogja. A MÁV-Start Zrt. a hónap elején a budapesti Utazás kiállításon jelentette be, hogy egy kísérleti projekt keretében idén nyáron a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc–Budapest IC-járatokon elérhetővé teszi az ingyenes internetszolgáltatást. E fejlesztésről elsőként a Kötött pálya blog számolt be a múlt héten.

A vasúttársaság kommunikációs igazgatósága az IT café kérdésére megerősítette a hírt. Mint közölték: tíz darab harmadik generációs InterCity-kocsiban lehet majd vezeték nélkül internetezni. Azt, hogy melyik mobilszolgáltató biztosítja majd az internetet, a vállalat egyelőre nem árulta el, csak annyit tudtunk meg, hogy a pályáztatás megtörtént, és jelenleg tárgyalási szakaszban van az eljárás az egyetlen ajánlattevővel. A cég nevét csak a szerződés aláírását követően hozzák majd nyilvánosságra.

A MÁV-Start tervei között is szerepel, hogy a lehetőséget több IC-járatra is kiterjesztik. „A szolgáltatás bevezetése utáni tapasztalatok és a rendelkezésre álló anyagi erőforrások függvényében születik döntés majd arról, hogy milyen ütemben és vonalakra terjed ki a jövőben a szolgáltatás” – mondták el lapunknak. A vezeték nélküli internetért külön fizetni később sem kell majd, azt pedig, hogy mely vonatokon működik a szolgáltatás, a menetrendben is jelezni fogják.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!