0:05
Főoldal | Rénhírek

Hoffmann: a keretszámok módosítása senkit nem ért váratlanul

Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat – erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva.

MTI | 2012. február 16.

„Mióta megkezdődött a felsőoktatás és a köznevelési rendszer átalakítása, elég sűrűn kaptunk ultimátumokat és ilyen felszólításokat, ezek többnyire politikai célzatú üzenetek. Mindent megfontoltan készítettünk elő, a visszavonást nem gondoljuk komolyan” – fogalmazott Hoffmann Rózsa.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, vannak bizonyos politikai csoportosulások, amelyek úgy tesznek, mintha mindent lehetne ugyanúgy folytatni, mint eddig, holott nem lehet. Hozzáfűzte: az élet ilyen, a véleményét mindenkinek joga van kifejteni; igen nagy támogatottsággal haladnak előre a felsőoktatási rendszer átalakításában.

Hoffmann Rózsa kiemelte, olyan pályára kell állítani a felsőoktatást, amely lehetővé teszi, hogy mindenki tanuljon, aki akar és tehetséges, de ugyanakkor meg kell felelni a világpiaci kihívásoknak is. Mint hozzátette, olyan szakokra kell koncentrálni az adófizetők pénzét, amelyek hozzájárulnak az ország, a gazdaság fejlődéséhez.

A keretszámok módosulása hónapokkal ezelőtt ismert volt, ez nem ért senkit váratlanul, a konkrét számok esetleg váratlanul értekegy-egy csoportot, de tudni lehetett, hogy változás lesz hangsúlyozta az államtitkár.

Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a kijelentéséről, miszerint nem biztos, hogy a kormány jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámoknál, azt mondta: ilyen nagy változtatásnál senki nem lehet száz százalékig biztos abban, hogy az volt az egyedüli és helyes döntés. Lázár János kérdése bizonyos kételyt fogalmaz meg, és nem állítást közölte.

Kérdésre kitért arra is, hogy a mostani adatok azt mutatják, nincs változás a felsőoktatási jelentkezések időarányos alakulásában, nagyjából ugyanott tartanak, ahol tavaly ilyenkor, és nem számítanak jelentős csökkenésre.

Nyáron a felvételi eredmények után lesznek olyan adatok birtokában, amelyeket elemezni fognak, és ha szükséges, akkor változtatnakjelezte Hoffmann Rózsa.

A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte a többi között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében, és az előtt ért véget.

Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora a demonstráció után az MTI-nek azt mondta, az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött „sejthálózat” – a Hallgatói Hálózat támogatásával – hétfőig ad ultimátumot a kormánynak arra, hogy az visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben „nyomást gyakorolnak„ majd. Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is, aki az MTI tudósítójának azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. A demonstráción megjelent Vágó Gábor, az LMP politikusa, és szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!