0:05
Főoldal | Rénhírek

Híd az óceán alatt

A Hibernia transzatlanti kábelre csatlakozva immár Észak-Írország és az Ír Köztársaság is közvetlen kommunikációs összeköttetéssel rendelkezik az Egyesült Államokhoz. A programtól sokat vár a kormányzat – számolt be róla a BBC.

nyest.hu | 2009. június 23.

Arlene Foster vállalkozási miniszter szerint a történtek „mérföldkőnek” számítanak Észak-Írország történetében, és arra biztatja a helyi vállalatokat, hogy használják ki az ebből származó előnyöket. „Az északír vállalatok mostantól hozzáférhetnek azokhoz a nemzetközi telekommunikációs szolgáltatásokhoz, amelyek a világ nagyvárosaiban, így pl. Londonban, Amszterdamban vagy New Yorkban már rendelkezésre állnak” – mondta.

A projekt a Kelvin-terv része volt, amelynek célja, hogy fejlessze az északír vállalatok kommunikációjának gyorsaságát és kiterjedtségét, és ezzel növelje versenyképességüket. A kivitelezés azonban kisebb port kavart. Februárban ugyanis a vállalkozási miniszter hivatalosan bejelentette, hogy a hálózatközpont Londonderryben lesz, ám a döntést később módosították, és az új helyszín Coleraine lett. A kormány azonban a derry-i politikai és üzleti körök nyomására visszavonta a módosítást, így a központ jelenleg – az eredetileg tervezettnek megfelelően – Londonderryben található.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...