Halzsíros magyar nyelvrokonság és udvari csillagda
Sorsa jellegzetes magyar tudóssors: a kor tudományos világa úttörőként ismerte el a magyar és a lapp nyelv rokonságáról elsőként értekező tudóst, a dán királyi akadémia tagjai közé választotta – a magyar nemességből azonban csak értetlenséget és indulatokat váltottak ki nézetei, és Budán csupán másodrangú oktatói pozíciót tölthetett be. Ki is volt Sajnovics János, a magyar összehasonlító nyelvtudomány atyja?
Sajnovics János nemesi, nagybirtokos családba született Tordason, Fejér megyében, 1733-ban. Gyermekkoráról keveset tudunk, de az bizonyos, hogy a korán árvaságra jutott fiú 15 évesen belépett a jezsuita rendbe, és jelentős örökségéről öccse, Mátyás javára mondott le. Hogy mi vitte erre a döntésre – a jezsuiták hitéleti avagy tudományos tevékenysége gyakorolt-e rá vonzóbb hatást –, nem tudhatjuk.
A jezsuiták Sajnovics korában rendkívüli népszerűséggel és jelentős befolyással bírtak; lelkipásztori és missziós tevékenységük mellett komoly szerepet vállaltak az oktatásban is. A szerzetesrend nem monasztikus, tagjai nem vonultak el a világtól. Éppen ellenkezőleg: rendházaikat, egyetemeiket, iskoláikat, tudományos társaságaikat a nagyobb városokban, kulturális-társadalmi központokban rendezték be. A 18. század dereka ráadásul a rend pályájának csúcspontja volt; hatalmuk, befolyásuk, vagyonuk vezetett el a francia nyomásra 1773-ban bekövetkező betiltásukhoz is, amit csak 1814-ben oldott fel VII. Piusz pápa.
Sajnovics a nagyszombati egyetemen bölcseleti, Bécsben hittudományi tanulmányokat folytatott, Győrben és Bécsben pedig matematikát és csillagászatot tanult. Tudományos pályáját is az utóbbi területen kezdte meg: előbb két évig a bécsi udvari csillagvizsgáló intézetben Hell Miksa tanársegédjeként, majd újabb két éven keresztül a nagyszombati obszervatóriumban működött.
(Forrás: Wikipedia)
Expedíció a sarkkörön túlra
Ekkor kapta Hell Miksától azt a meghívást, amely később a magyar összehasonlító nyelvészet úttörőjévé tette. 1768-ban VII. Keresztély dán király (helyesebben az elmebeteg király nevében Struensee) más európai uralkodók mellett felkérte Mária Teréziát is, hogy küldjön tudományos expedíciót az akkoriban Dániával unióban álló Norvégiába, megfigyelendő a Vénusz bolygónak a Nap előtt történő áthaladását. Az esemény a kor tudományos várakozásai szerint ugyanis kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy a megfigyeléséből pontosan meghatározható legyen a csillagászati egység, azaz a Nap-Föld távolság. Hell és Sajnovics más megfigyelőktől eltérő eredményei – bár a kortársak jelentős támadásainak voltak kitéve –, utóbb helyesebbnek bizonyultak a vetélytársaikénál.
Hell, akit udvari csillagászként az expedíció vezetésével bíztak meg, Sajnovicsot kérte fel kísérőjéül. Döntésében jelentős szerepet játszott, hogy – ugyan Rudbeck, Velin és Strahlenberg munkásságából már értesült a lapp és a magyar nyelv rokonításának elméletéről –, maga nem beszélt jól magyarul.
Sajnovics azonban (a matematikus és csillagász rendtárs, korábbi tanársegédje) nem pusztán kitűnően beszélt magyarul, de tanulmányai során a bölcsészet-, és különösen a nyelvtudományokban is jeleskedett. Hell ismerte a kortárs európai nyelvtudósok elképzelését a finn-(lapp)-magyar nyelvi rokonságról, és tudatosan választotta Sajnovicsot, hogy a csillagászati, földrajzi és botanikai vizsgálódásaik mellett a lapp-magyar nyelvrokonság kérdésének is utánajárjon.
Macskák és kvadránsok
A két jezsuita útja nehéz volt és viszontagságos. Norvégia legkeletibb településén, a sarkkörön túli Vardö kopár szigetén ácsoltattak maguknak ideiglenes obszervatóriumot, és végeztek különböző méréseket és megfigyeléseket a lehető legzordabb körülmények között. Ezeket jól érzékeltetik Sajnovics naplóbejegyzései:
„Október 14-kén a hideg szél elűlt; holmink a hajóról partra szállíttatott; a Niebuhr-féle quadránst nyomban fel is állítottuk. Délben a kis erősségben a kormányzónál ebédeltünk, hol abban állapodtunk meg, hogy a legénység egy részét építő anyagért hajónkon a földségre küldjük. A rákövetkező éjjel nem tudtunk aludni, mert szobánk tele volt egerekkel, melyek folytonosan futkároztak s mindent összevissza rágtak. Ezek az állatok nem régen származtak be; néhány évvel ezelőtt egy orosz lisztes hajóról jöttek s azóta roppantúl fölszaporodtak. Vardő lakosságát arra utasították, hogy a délre fekvő Varanger-fjordból macskákat hozassanak. Meglátogattuk Sikol kapitányt is, kinek éppen oly nyomorúlt a lakása, mint a papé és a hadnagyé; az utóbbinak felesége Hamburgból való, tud németül. Egy itt lakó kereskedőt is meglátogattunk. Az égboltot hófelhők borították, a földön lábnyira hevert a hó. Este a tenger színével egyező barometrumot állítottunk fel”.
A lapp rokonság
Sajnovics figyelmét elsőre megragadta a lapp és a magyar nyelv hangzásának megdöbbentő hasonlósága, Leem dán nyelvű nyelvtanán és szótárán kívül azonban más szakirodalom nem állt rendelkezésére a helyszínen. Rövid idő alatt sikerült viszont elsajátítania a helyiektől a lapp nyelv alapjait. Ennek alapján Leem szótárát latinra fordította, a hangzást nehézkesen követő átírást pedig a lapp magánhangzók csengésének megfelelőbb, magyar ékezetes betűkre cserélte fel. Munkáját a vardöi tartózkodást követően Hammerfestben, majd Koppenhágában is folytatta.
Miután Sajnovics akkor még sem a hangtannal általában, sem a szabályos hangváltozások fogalmával nem lehetett tisztában, hasonlítása alapvetően a hangalakok és jelentések egyezéseire, hasonlóságára épült. Úttörő jelentősége abban állt, hogy a világon elsőként hasonlította össze a két nyelv alaktani, szerkezeti elemeit – képzőket, ragokat és jeleket –, megteremtve ezzel az összehasonlító nyelvészet alapjait.
Tudományos siker – politikai botrány
A több mint két évesre nyúló expedícióról visszatérőben Sajnovics három nagy sikert arató tudományos előadásban számolt be megfigyeléseiről Koppenhágában. Demonstratio című munkáját, amit nyomtatásban is kiadott, az európai tudóstársadalom elismeréssel, a hazai közönség azonban felháborodással fogadta. A negatív visszhang oka nem elsősorban tudományos igényű bírálatból, sokkal inkább sértett nemzeti büszkeségből táplálkozott. Jellemző Pápay Sámuel érvelése, aki noha a nyelvi hasonlóságok alapján hajlott volna a finnugor rokonság elfogadására, mégsem mulasztotta el kifejteni:
„Mintegy képtelennek látszik nyelvünket napkeleti természetűnek és eredetűnek tartani, s mégis annak rokonit egyszersmind északon is keresni, és hogy a mi vitéz, egyenesszivü, nemeslelkü nemzetünk természettel ellenkezik a zsidóságnak erkölcsi tulajdonságaival, de a finn és lapp nemzetek felől sem tudjuk, hogy valami jeles nagy tetteik által magukat ami velünk való atyafiságra méltókká tették volna, ugymind kik Európának északi szuglyáiban meghúzván magukat eleitől fogva ismeretlen alacsonyságban éltek, az igaz vér pedig, közmondás szerint, nem válik vízzé!”
(Forrás: Wikipedia)
Élet az expedíció után
Sajnovics az expedíciót követően visszatért a nagyszombati csillagvizsgálóba, majd az ottani egyetem Budára költöztetése után a budai csillagásztoronyban működött mint adjunctus astronomiae. Miután 1773-ban a pápa feloszlatta a jezsuita rendet, Sajnovics magánemberként dolgozott tovább. Más rendbe vagy egyházi szervezetbe élete végéig nem lépett be.
Munkássága az összehasonlító nyelvészet úttörőjévé avatta, és bár Demonstratio-ját a nyelvészettudomány sok tekintetben meghaladta, tevékenysége megalapozta a finnugor nyelvtörténeti kutatásokat. Noha máig akadnak, akik berzenkednek a „halzsíros rokonság” ellen, Sajnovics bizonyítását azóta a rendszerszemléletű tudományos kutatás alátámasztotta. Emlékét szobrok, emléktáblák, oktatási intézmények nevei őrzik – no meg messze északon a vardöi múzeum egyik szobácskája.