0:05
Főoldal | Rénhírek

Hallgatni arany - szólásszabadság magyar módra?

Hallgatni arany címmel közölt cikket internetes kiadásában Tarr Bélával készített interjúja magyarországi visszhangjáról a Tagesspiegel című német napilap.

MTI | 2011. március 8.

A cikk szerint Magyarországon erősen hátráltatják Tarr Béla filmjének, A torinói ló című alkotásnak a bemutatóját. A cikkíró úgy véli, a magyar művészek – legyenek akármilyen ismertek is – mostanság jól teszik, ha nem bírálják Orbán Viktor jobboldali nemzeti kormányát. Jan Schulz-Ojala azt írja, annak, aki nyilvánosan megkérdőjelezi Magyarországnak az Orbán Viktor közel egy évvel ezelőtti miniszterelnökké választása óta zajló, demokráciából autokráciába történő leépítését, nemcsak politikai ellenszéllel, hanem művészi és gazdasági félreállítással kell számolnia. „Ezen még a frissen szerzett nemzetközi babérok sem segítenek, sőt” – írta a szerző.

Tarr Béla számára súlyos probléma lett a Tagesspiegelnek adott, kormánykritikus kijelentésekkel tűzdelt interjú – olvasható a liberális napilap cikkében. A szerző szerint a „kormányhű magyar filmes intézmények” körében felháborodás viharát keltette az interjú. A cikkíró szerint legerősebben Gulyás Balázs, a MOKÉP vezetője határolódott el a rendezőtől, lemondták a film csütörtökre tervezett ünnepi bemutatóját, és az eredeti tervekkel ellentétben a MOKÉP nem forgalmazza az alkotást a magyar mozikban.

A Tagesspiegel cikke idézi Tarr Béla szavait, az újság azt közölte, hogy hangfelvétel készült a beszélgetésről. A szerző arról ír, hogy Tarr Béla később elhatárolódott az interjútól, „sem harcolni, sem vitatkozni nem szoktam ilyen módon” – idézte a rendező szavait a lap. „Nagyon megalázónak tartom, hogy mindez bekoszolja filmünk sikerét és fogadtatását és napi politikai szintre süllyeszti le” – ismételte meg Tarr Béla szavait a szerző.

A cikkíró emlékeztet arra, hogy a MOKÉP és A torinói ló című filmet készítő produkciós cég közös megegyezéssel szerződést bontott. A hírek szerint – írja a Tagesspiegel – a MOKÉP mindössze egy kópiával akarta útjára indítani Magyarországon a Berlinale Nader és Simin: Egy válás című filmje után legsikeresebb alkotását, Tarr azonban több kópiát követelt.

A lap végezetül azt írja, megállapodás körvonalazódik egy másik forgalmazóval, így talán Tarr Béla nagyszerű műve mégis meglátja a napvilágot a jelenleg sajnos homályos fényű magyar világban.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. március 8. 14:45
1 bibi

A kiegyensúlyozottság kedvéért:

hetivalasz.hu/vilag/orban-viktor-a-magyar-tigris-35998/