A média önmagára veszélyes
Noam Chomsky, a generatív nyelvészet atyja az amerikai médiát és annak szóhasználatát rendszeresen veszi célkeresztjébe. Elemzései nem csak a tömegkommunikáció által használt politikai fogalmak eltorzított jelentéseiről rántják le a fátylat, hanem a média szerepét is teljesen új fényben tüntetik fel. Eszerint jelenlegi formájában a tömegtájékoztatás képtelen ellátni kritikai szerepét.
Senki se lepődik meg azon hazánkban, hogy a politika és a politikusok kijelentései és kifejezései kiüresedettek, hogy a mondanivaló egészen eltér a fogalmak rendes hétköznapi jelentésétől. Megszoktuk ezt az előző rendszer enyhén álcázott retorikája alatt, és a jelenlegi rendszer se hozott jelentősebb változást szóhasználatának megbízhatóságával a szkeptikusságban jártás és kétértelműségen edződött magyar nagyközönség számára.
(Forrás: www.thisnext.com)
Noam Chomsky, a modern nyelvészet amerikai atyja számos munkájában vizsgálja saját hazájának bel- és külpolitikai fogalmait. Chomsky szigorú strukturalista megközelítésével – ami nyelvészeti eredményeit is jellemzi, és azoknak alapját képezi – olyan következtetésekre jut, amelyekkel rendszeresen sokkolja a szólás- és sajtószabadság gondolatától elhomályosult tudatú és önnön szabadságában is már-már fanatikusan hívő amerikai publikumot.
Chomsky legfontosabb állítása, hogy az állítólagosan szabad amerikai média kritika nélkül átveszi és szajkózza a kormány politikájának alapaxiómáit és szóhasználatát, ezzel élő és áttörhetetlen nyelvi öncenzúra-rendszert építve, amely hatékonyságában vetekszik a diktatúrák nagyon is valós és vaskezű központi cenzúrájával.
(Forrás: Wikimedia)
A konszenzus-gyártás ipara
Chomsky 1988-as Edward Hermannal közösen írt könyvében (Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media) megtámadja az amerikai politikai kultúrának azt az alapállítását, miszerint a sajtószabadság és a média az egyik garancia a mindenkori hatalmon lévő kormány túlkapásai ellen.
A könyv témáját jó tükrözi a címe, azaz a két kutató a tömegtájékoztatást a politikai konszenzus-gyártás iparaként azonosítja a műben. A könyv alaptézise, hogy a média nem bírálója az uralkodó gazdasági érdekeknek, sokkal inkább ezen érdekek politikai propagandájának szerves része. A téma ugyan túlmutat portálunk, a nyest.hu profilján, de két vonatkozásában mégis szervesen kapcsolódik a nyelvészet témájához.
Először is ez a könyv tartalmazza a világ vezető nyelvészének a véleményét a média és a tömegtájékoztatás nyelvezetéről. Másodsorban pedig Chomsky és Herman nyelvészeti alapokra helyezik tézisüket, és egyebek mellett nyelvészeti szempontból vizsgálják az amerikai média jelentéseit a legkülönbözőbb világeseményekről. Többek között arra a következtetésre jutnak, hogy a sajtóorgánumok már önkéntesen választott szóhasználatukkal is olyan ideológiai miliőt, olyan kontextust teremtenek, amely ellehetetleníti a nagyközönség számára a világ eseményeinek – és azok valódi gazdasági és politikai okainak – érdembeli megítélését.
A „média mint propaganda” modellel Chomsky és Herman nem egy újabb összeesküvés-elméletet próbál gyártani. Szerintük a média öncenzúrájáról nem valamilyen titkos társaság, érdekcsoport tudatos beavatkozása tehet, az sokkal inkább a média gazdasági szerkezetének belső természetéből fakad.
A két szerző olyan események tudósításait vizsgálta, amelyekről általánosan az a vélemény, hogy a sajtószabadság kiemelkedő példái, sikerei, vagy túlkapásai. Ezek részletes elemzése is azt igazolja, hogy a sajtó a kormány és a politika saját értékei szerint tájékoztat az eseményekről, és csak felszínesen tér el a kormány által elfogadott értékrendtől.
Körkörös definíciók és kettős mércék
A propagandamodellel összhangban vannak Chomsky későbbi észrevételei is a tömegtájékoztatás szóhasználatáról. Chomsky szerint minden jelentőséggel bíró kifejezésnek legalább két jelentése van: az egyik a szótári jelentés, a másik pedig az ettől eltérő, az ideológiai hadviselésben használt jelentés, amellyel a médiában is találkozunk. Chomsky kijelentései alapvetően az amerikai tömegtájékoztatásra vonatkoznak, de különösebb változtatás nélkül jól általánosíthatók a legtöbb más demokratikusnak mondott országra is.
A „békefolyamat” (peace process) kifejezés jól illusztrálhatja Chomsky állítását, hogy a média milyen szolgalelkűséggel ismétli a kormány propagandájának szóhasználatát. A békefolyamat kifejezés ugyanis több mint kilencszázszor szerepelt a nyolcvanas években a New York Timesban, legalábbis annak digitális adatbázisa szerint. A kilencszáz említés közül azonban egy sem volt, amelyikben az Egyesült Államok ne támogatta volna a békefolyamatot. Politikai, újságírói és nyelvészeti szempontból tehát a békefolyamat fogalmának látszólag szerves részét képezi az a tulajdonság, hogy az Egyesült Államok támogatja azt. Leírhatatlanná és kimondhatatlanná válik még a gondolat is, hogy az Egyesült Államok esetleg valamilyen okból vagy érdekből ne támogatná mindig, mindenhol a békefolyamatot.
Minderre természetesen a New York Times magától, kormányzati cenzúra nélkül jut el, a saját – általánosabban a tömegtájékoztatás – beépített öncenzúrája által.
Szükségtelen megjegyezni, hogy még a történelem legbékésebb, legfanatikusabban pacifista birodalmaira – a szókapcsolat már önmagában egy oximoron, önellentmondás – sem igaz a béke ilyen szinten elkötelezett támogatása. Egyszerű retorikáról van szó, ami kiüresíti, megfosztja a fogalmakat azok eredeti logikai tartalmától.
Egy másik módszer a kettős mérce használata, amikor a másik tetteit, viselkedését más kritériumok alapján ítéljük meg, mint a magunkét.
A nürnbergi per Chomsky egyik nagy vihart kavart vesszőparipája, ha kettős mércéről van szó. A második világháború után a nürnbergi perben ítélték el – sokszor halálra – a német náci háborús bűnösöket. Chomsky egyik gyakran idézett és az amerikai patrióta társadalmat erősen megosztó kijelentése, hogy a nürnbergi per kritériuma alapján az összes azóta szolgált amerikai elnököt fel kellett volna akasztani. Chomsky nem csak azt rója fel a győztes államoknak, hogy a nürnbergi perben nem esett szó a szövetségesek által elkövetett jogsértésekről, de azt is, hogy a háborús bűn fogalmát önkényesen értelmezték.
Chomsky szerint az számított háborús bűnnek Nürnbergben, amit a Nyugat nem követett el. Ha valamit az angolok és az amerikaiak is elkövettek, akkor az megengedhető volt. Civilek által sűrűn lakott belvárosok szőnyegbombázása ezért aztán nem volt háborús bűn.
A cikk második részében a kortárs politika olyan nagyfontosságú kifejezéseivel folytatjuk Chomsky nyelvészeti-politikai fejtegetéseit a média szóhasználatáról, mint a terrorizmus, a demokrácia, a szabad piac, és a globalizáció fogalmai, mielőtt visszatérünk a tömegtájékoztatás propaganda modelljére.
Források:
Noam Chomsky, Edward Herman: Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media
Chomsky: Titkok, hazugságok, demokrácia
Chomsky: Understanding power