0:05
Főoldal | Rénhírek

Segítség a finnországi bevándorlóknak

Finnország honlapot indított az országban élő bevándorlók számára, a felhasználók azonban nehezményezik, hogy a honlap nyelve angol.

nyest.hu | 2010. június 10.

Finnország úgy tűnik, csodálatos tájai ellenére is csak kis vonzerővel bír a külföldiek számára, az országban élő bevándorlók száma ugyanis itt az egyik legalacsonyabb az egész Európai Unión belül. A bevándorlók közti közösségépítést hivatott szolgálni egy új honlap, melyről a finn televízió értesít.

A Finnországban élő külföldiek aránya 2,5 százalék, és többségük orosz, észt vagy svéd származású. Ezért sem nagyon értik a bevándorlók, akik számára a portál állítólag készült, hogy miért is az angol a Monimos.fi címen található oldal nyelve. A bevándorlók egy része inkább azt szeretné, finn nyelven folyjon a kommunikáció, hiszen a társadalomba való beilleszkedésnek fontos feltétele a finn nyelvtudás.

Múlt vasárnap egyébként ritkaság számba menő eseményre került sor Finnországban: összetűzés történt fiatal szomáli és kurd bevándorlók között Helsinki vidámparkjában, amit így korábban be kellett zárni. A honlap fejlesztői – például az ilyen esetek elkerülése végett –olyan fórumot szerettek volna létrehozni, ahol párbeszéd indulhat meg az emigránsok különböző csoportjai között.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!