0:05
Főoldal | Rénhírek

Finisben a szótárverseny

Megkezdődött az Akadémiai Kiadó és az Angoltanárok Nemzetközi Egyesületének (IATEFL-H) szervezésében indított játékos szótárverseny utolsó fordulója, amely Országh László munkásságának állít emléket.

MTI | 2013. január 25.

Mintegy nyolcvan csapat jutott tovább a verseny második körébe, ahol online platformon elérhető tesztben kell bizonyítaniuk hozzáértésüket és tudásukat a versenyzőknek. A megmérettetés célja, hogy szemléltesse a megfelelő kétnyelvű szótárak használatának előnyeit, és felhívja a figyelmet a szótárakban rejlő sokszínű tanulási-tanítási lehetőségekre – olvasható az Akadémiai Kiadó MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szótárhasználathoz szükséges gyakorlati tudás elsajátításának jegyében hirdették meg a versenyt, amelyre középiskolásokat és oktatóikat hívták meg. Minden csapatban legfeljebb három diák dolgozhat együtt a feladatokon, tanáruk segítségével és moderálásával. A verseny során a résztvevők hozzáférnek az Országh László-Magay Tamás szerkesztette kéziszótár internetes változatához is.

A megszerzett tapasztalat mellett tárgyi ajándékokkal is honorálják a szervezők a versenyen való részvételt: az első helyen végző csapat tagjai egy-egy e-könyv-olvasót kapnak, de az ajándéklistán szerepel tradicionális angol édességcsomag és könyvjutalom is. A felkészítő tanárokat a kiírók egyéves IATEFL-H tagsággal és a nekik szervezett, kreditpontot érő konferencián való ingyenes részvételi lehetőséggel díjazzák.

Az Országh László-Magay Tamás szerkesztésében megjelent kétnyelvű kéziszótár legújabb kiadása 1,5 millió szótári adattal, új szócikkekkel, modernizált külalakkal került a polcokra 2012-ben. A verseny ünnepélyes díjátadóját március 8-án tartják.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!