0:05
Főoldal | Rénhírek

Feliratos filmekkel kellene segíteni a nyelvtudást

Az idegennyelvtudás segítését, a kutatási eredmények ismeretterjesztését, valamint a Mindentudás Egyetemének újraindítását javasolta a Magyar Rektori Konferencia (MRK), hogy vegyék bele a készülő Közszolgálati Kódexbe - mondta el Sándorné Kriszt Éva, az MRK elnöke március 7-én.

Edupress | 2011. március 8.

A találkozót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa kezdeményezte, azért, hogy a Közszolgálati Kódex elkészítésének, illetve feladatainak részleteiről tájékoztassa az MRK-t, amely a Közszolgálati Testületbe állandó tagot delegáló nyolc szervezet egyike.

Az MRK feladatából adódóan a felsőoktatást érintő javaslatairól számolt be az NMHH Médiatanácsának, amelyek egyelőre még csak irányvonalak, hiszen az MRK és 69 tagszervezete, tehát a felsőoktatási intézmények március 16-ig fogalmazza meg ajánlásait - fogalmazott Sándorné Kriszt Éva, az egyeztetést követő tájékoztatón. Elmondta: javasolták a Mindentudás Egyetemének újraindítását, a kutatási programok, és azok eredményeit bemutató műsorok elindítását ismeretterjesztő jelleggel, valamint egy esetleges üzleti akadémiának az elindítását a pénzügyi kultúra növelésének jegyében.

Mivel nagy gond a felsőoktatásban, hogy a végzettek nagy számban azért nem vehetik át diplomájukat, mert nem rendelkeznek nyelvvizsgával, ezért az MRK kezdeményezi a nyelvtudás fejlesztése érdekében az anyanyelvű filmek felirattal történő vetését is – emelte ki az MRK elnöke. Hozzátette: javaslataikat örömmel fogadta a Médiatanács, miután hasonló jellegű műsorok elindításán gondolkodnak.

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja elmondta: a találkozó célja az volt, hogy ismertessék az MRK-val a Közszolgálati Kódex összeállításával, illetve feladatival kapcsolatos tudnivalókat, és meghallgassák az MRK elképzeléseit. Megegyeztek abban, hogy az MRK és 69 tagszervezete március 16-ig fogalmazza meg javaslatait, és azt elküldik a Médiatanácsnak, amely elsőként fogadja majd el a Közszolgálati Kódexet - tájékoztatott Kollarik Tamás. A kódex ellenőrzését, és felügyeletét a nyolc állandó, és hat választott tagból álló Közszolgálati Testület látja majd el. A kódex egy iránymutatást ad majd a médiaszolgáltatók, hogy a civil szféra milyen tartalmat vár el a műsorstruktúrájukban – tette hozzá.

Amint az a tájékoztatón elhangzott: a Közszolgálati Testületnek 14 tagja van, amelynek a nyolc állandó tagját delegáló szervezetet a médiatörvény határozta meg. Állandó tagot delegálhat a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Olimpiai Bizottság, az MRK, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara, valamint a négy történelmi egyház. A testület munkájában további hat, szakmai témák alapján jelölt tag vehet majd részt.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. március 8. 15:44
4 Annie

az feltűnt valakinek, hogy egyházak négyszer annyi tagot delegálhatnak, mint a Tudományos Akadémia? szép új világ...

13 éve 2011. március 8. 14:07
3 tdk.112

@qsoe: Támogatom. Így szépen le is lehetne redukálni a felvételizők számát, hiszen a statisztikák szerint kevesebb, mint 50%-uk rendelkezik csak nyelvvizsgával.

13 éve 2011. március 8. 13:09
2 qsoe

Nyelvvizsgát a felvételi követelmények közé!

13 éve 2011. március 8. 10:16
1 Pesta

„a nyelvtudás fejlesztése érdekében az anyanyelvű filmek felirattal történő vetését” [vetítését]

Mármint az idegen nyelvű filmek magyar felirattal való vetítését, nem?

Ebben az esetben a dolgok után kullognak, lévén a feliratozás már régóta egy külön „szubkultúra". Nemzetközi szinten is. Ennek köszönhetően a mozifilmeket és sorozatokat nagyon sokan tudják nézni és nézik is felirattal. Ez a lehetőség a felsőoktatásban tanulók előtt sem volt ismeretlen.

De amúgy is, ha konkrétan a nyelvtanulásról van szó, az interneten a bőség zavarával küzd az ember. A magam példájából tudom, hogy itt inkább a lustaság a ludas, és persze a motivációhiány. Mint ahogy a konditerembérlet megvételét sok ember letudja egy heti edzésprogramnak. :)