Fedezze fel Kelet-Afrikát! Vagy legalább a gasztronómiáját!
Kelet-Afrika színes világát, valamint Teleki Sámuel felfedező életútját ismerhetik meg az érdeklődők 2015. november 7-én a Teleki Sámuel nyomában – Kelet-Afrika felfedezése című egész napos családi fesztiválon az Öntödei Múzeumban az Ebony Afrikai Egyesület szervezésében.
A gyerek a Teleki Sámuel játszóházban ismerhetik meg a nagy utazó életét, Kelet-Afrikát, valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Lesz hangszerbemutató, ahol a vállalkozó kedvűek maguk is kipróbálhatják a dobokat, djembe-ket; és afrikai táncház, ahol a gyerekek afrikai állatokat utánoznak, és elsajátíthatják a kelet-afrikai táncok alaplépéseit.
A fesztiválon bemutatkozik az Ebony Afrikai Egyesület Fair Trade – Afrikai Művészet programja is, amelynek keretében az Ebony gondozásában lévő DLHAMBO – Mozambiki Batikművészeti Egyesület kiállítását láthatják az érdeklődők. A felnőttek Borsos Balázs kutatóval beszélgethetnek Teleki Sámuel jelentőségéről, illetve Gasztronómia kalandozás Kelet-Afrikában címmel gasztronómiai előadást hallhatnak az érdeklődők a kelet-afrikai konyha jellegzetes alapanyagiról, ételeiről. Afrikai viselet bemutatót is láthatnak a résztvevők, ahol afrikai modellek mutatják be a legszebb népviseleteket és modern afrikai ruhákat. A fesztivált a Serengeti Troupe magával ragadó kelet-afrikai zenei koncertje zárja.
A rendezvényen megtalálhatóak lesznek az Afrikával foglalkozó civil szervezetek standjai is, ahol az érdeklődök megismerhetik a kiállítók munkáját, az afrikai-magyar kapcsolatokat és a sokszínű afrikai kultúrát. A programot tovább színesíti az autentikus, elsősorban kelet-afrikai tárgyak vására.
Részletes program
- 10:00 Megnyitó
- 10:15 Afrikai dobosok felvonulása
- 11:00 Borsos Balázs: Mégis, kinek az érdeme? Gróf Teleki Samu és Ludwig von Höhnel szerepe a Teleki-expedíció eredményeiben
- 11:30 Hangszerbemutató és kipróbálás
- 12:00 Kelet-afrikai táncház
- 13:00 Gasztronómiai kalandozás Kelet-Afrikában
- 14:00 Hangszerbemutató és kipróbálás
- 14:30 Afrikaiviselet-bemutató
- 15:30 Serengeti Troup koncert
10:00-16:00 folyamatosan
- Teleki Sámuel játszóház és kézműves foglalkozások
- DLHAMBO – Mozambiki Batikművészeti Egyesület kiállítása és vásár
- Gyerekrajz-kiállítás kiállítás Kelet-Afrikáról és Teleki Sámuelről
- Afrikai Szabóság – vásár
- Afrikai civil szervezetek és a Madagaszkári Konzulátus bemutatkozása és standjai