0:05
Főoldal | Rénhírek

Elutasították a Google és a könyvkiadók 125 millió dolláros egyezségét

Elutasította egy amerikai bíróság a digitális könyvkiadási jogokról több éve tárgyaló szerzők, kiadók és a Google Inc. között létrejött 125 millió dolláros (24,6 milliárd forintos) egyezséget. A döntést azzal indokolták, hogy a megállapodás túlzottan nagy versenyelőnyhöz juttatná az informatikai óriásvállalatot.

MTI | 2011. március 25.

Denny Chin New York-i bíró keddi döntése szerint „túl messzire menne a Google” a több millió könyv online publikálását lehetővé tévő megállapodással, vagyis azzal, hogy szabad kezet kapna a jogvédett, digitalizált tartalmak online árusítására.

A Google 2005 óta próbálkozott a könyvek digitális kiadásával, de a szerzők és kiadók külön-külön indított peres eljárásai miatt a feleknek csak 2008 októberében sikerült megállapodniuk.

A szerződés ellen tiltakozók szerint a megállapodás nincs összhangban a szerzői jogokkal, miközben a trösztellenes szabályokat is sérti.

A bíróság a megállapodás ismételt újragondolását kéri, és azt szeretné, ha a Google új szerződése csak azokat a könyveket tartalmazná, amelyekről a jogtulajdonosokkal is sikerült megegyeznie.

Az igazságügyi minisztérium korábbi beadványában azt kifogásolta, hogy még számtalan részletet nem sikerült tisztázni, például azt, miként rendelkezzenek azokkal az úgynevezett árva művekkel, amelyeknek ismeretlenek a jogtulajdonosai, illetve megfelelően jelen vannak-e a külföldi szerzők is. A megállapodás ráadásul a Google Egyesült Államokban elérhető szolgáltatására vonatkozik, amely számtalan külföldi szerző munkáját is elérhetővé teszi.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!