0:05
Főoldal | Rénhírek

Előadás-sorozat időseknek

Harmadik Kor Egyeteme címmel előadás-sorozatot indít idősek számára az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szeptemberben.

MTI | 2012. május 24.

A fővárosi önkormányzat támogatásával, nyugdíjasszervezetek kezdeményezésére megvalósuló előadás-sorozatot az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai, Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán tartják az egyetem oktatói – mondta el Karácsony András, az egyetem rektorhelyettese a programot ismertető szerdai budapesti rendezvényen.

A pedagógiai karon az időskori élethelyzettel kapcsolatos témákban, így például az idősek családban betöltött szerepéről és az időskori tanulásról, a bölcsészkaron Magyarország XX. századi történelméről és az európai integrációról, a természettudományi karon a mindennapi életet érintő, illetve a természet világával kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők.

Striker Sándor egyetemi docens, a programot összefogó andragógia tanszék vezetője elmondta: összesen harminc, havonta három előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. A programról nyugdíjasszervezeteknél, illetve az egyetem andragógia tanszékén és az intézmény honlapján adnak tájékoztatást.

Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök az aktív időskor, az új élmények szerzése és a generációk közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a főváros továbbra is nyitott az idősek szervezeteinek kezdeményezéseire.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!