0:05
Főoldal | Rénhírek

Ellenzik az önálló magyar tagozatot

Ellenzik a román hatóságok a magyar tagozat önállósulását a kétnyelvű marosvásárhelyi Unirea főgimnáziumban, ahol egy magyar és egy román tannyelvű iskola megszervezését javasolta az épület tulajdonosa, a római katolikus egyház – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.

MTI | 2013. június 10.

„Az egyház tervei szerint ugyanabban az épületben, ugyanazzal a tanári karral és ugyanazokkal a laboratóriumokkal a magyar osztályokat különálló állami intézménybe szerveznék, ahova a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban működő római katolikus felekezeti osztályokat is áthoznák” – magyarázta Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének elnöke.

Corneliu Grosu Maros megyei prefektus kijelentette, hogy nem tud elfogadni egy ilyen „nacionalista” kezdeményezést. „Sosem fogok egyetérteni egy olyan romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel, vagy szakadást idéz elő” – idézte a prefektust az Agerpres. A hírügynökség szerint az Unirea főgimnázium Maros megye legnagyobb elismerésnek örvendő iskolája, ahol a román tanárok is ellenzik a magyar tagozat különválását.

Marosvásárhelyen 1990-ben, a kommunista diktatúra bukása után a magyar oktatás önállósulási törekvései szolgáltattak ürügyet a bukott rendszer híveinek arra, hogy – öt halálos és több száz sebesült áldozattal járó – etnikai összecsapást provokáljanak ki magyarok és románok között. A „Fekete Március” után Marosvásárhely maradt az egyedüli város Erdélyben, ahol a magyarság nem tudta a Ceaușescu-rendszerben román tagozatokkal összeolvasztott iskoláit visszaszerezni, és önálló intézményekbe szervezni.

A csaknem felerészt magyar lakosságú Marosvásárhelyen továbbra sincs önálló magyar általános iskola: a magyar diákok kétnyelvű iskolákban tanulnak. Hosszas politikai egyeztetések eredményeképp az RMDSZ tíz éve elérte, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban ne indítsanak újabb román osztályokat, így ez az intézmény ma önálló magyar iskolaként működik.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!