0:05
Főoldal | Rénhírek
Székely kommunikációs gyorstalpaló

Eléggé informatívak-e a székelyek?

Különféle sztereotípiák élnek bennünk a székelyekről. Lelkületükről, hogy kemény; észjárásukról, hogy furfangos; és beszédükről, hogy túlzottan gazdaságos. Cikkünkben a székely szófukarság sztereotípiájával foglalkozunk.

Déva | 2011. január 24.

A székelyekkel kapcsolatosan sokféle sztereotípiát ismerünk, sőt, mi több, bennünk élnek, mert miközben felcseperedünk, elsajátítjuk őket, s ezek alapján kategorizálunk. Sok székelyvicc, anekdota és más humoros írás alapja valamilyen sztereotípia. De közmondásokban is találkozhatunk az egyes nemzetiségekre vonatkozó túlzó általánosításokkal: Két lelke van, mint a székelynek. A közmondás azt sugallja, hogy a székely ravasz, agyafúrt ember.

A történeti Székelyföld a mai Románián belül
A történeti Székelyföld a mai Románián belül
(Forrás: Wikimedia commons)

Vegyük sorra, mit tudunk, pontosabban, mit vélünk a székelyekről, anélkül, hogy akár egyet is ismernénk közülük? Először talán a furfang, ravasz népies észjárás jut eszünkbe, a székely góbé képe, aki még a halált is megpróbálja kijátszani csavaros eszével. Azután a székely psziché: a polemikus (állandóan kötözködő) természet, a hiúság és az önkényesség; továbbá az, hogy a székelyek „nem egyszerű lelkek”. Ez utóbbi valami olyasmit jelent, hogy a székely emberek nem igazán lelkizős alkatok, akik naphosszat cseverészgetve kibeszélik magukból a problémáikat, és a kocsmában vagy este, családi körben még pszichoanalizálnak pár órácskát. Inkább szűkszavúságukról, szófukarságukról híresek.

Ez utóbbi sztereotípia nyelvészetre lefordítva sok esetben azt takarja, hogy a székelyek gyakran megszegik a társalgás szabályait, például nem eléggé informatívak, vagy nem a megfelelő minőségű vagy mennyiségű információt adják át beszédpartnerüknek a kommunikáció során; vagy különféle udvariassági szabályokat hágnak át, például nem sietik el túlzottan a választ a nekik címzett kérdésre, nem adják meg „időben” a szükséges információt. Ez, persze, természetükből fakad, és nem is akarnak rajta változtatni – következtethetünk a sztereotípiákra alapozott viccekből.

Hargita
Hargita
(Forrás: Wikimedia commons / Albertistvan)

Csekély információ – maximális eredmény

Két székely barkochbázik. Azt kérdezi az egyik:

- Fogalom?

Két hét szünet…

- Igen.

Újabb néhány hét…

- Rákérdezek: empiriokriticizmus.

- Hunnét tudtad?

- Vót időm gondolkozni.

Bár a barkochba egy játék, és nem a hétköznapi társalgás spontán formája, a vicc nagyon jól érzékelteti az említett udvariassági szabály megsértését: időben végletesen, hetekre széthúzták a párbeszédet. A közlések információ-hiányát is kiválóan szemlélteti a fenti vicc: a barkochba első, általános jellegű kérdésére kapott igenlő válaszból találja ki a székely ember a bonyolult fogalmat. A viccből viszont az is kiderül, hogy nem igazán zavarják meg egymást a székelyek a szófukarsággal és az udvariassági szabályok megsértésével, hiszen annyira agyafúrtak, hogy a nyelvük helyett inkább az eszüket forgatják, s tisztában vannak vele, hogy ahhoz idő kell.

A „nemszékely” ember megtapasztalja a székely univerzumot

Amikor viszont egy nem székely ember (véletlenül arra tévedt diák, vagy nem véletlenül arra tévedt turista) elegyedik beszédbe egy székely emberrel, érhetik meglepetések, ha nincs tisztában a székely gondolkodással, és a sajátos társalgási szabályokkal. Például azzal, hogy a székely fölöslegesen nem beszél: a feltett kérdésre nem a legrészletesebben kifejtett választ adja (sőt, sokszor a legminimálisabbat); ritkán szól, ha nem kérdezik; és lehet, hogy válaszára akár órákat, heteket is várni kell. Ami a társalgásban nem szabályszegés a székelynek, az lehet a más normákat követő beszélőnek.

Megy a székely a kocsival az úton, mikor megszólítja egy diákforma legény:

- Bátyám, messze van Kolozsvár?

- Nincs messze – feleli a székely.

A diák kérdi, hogy felülhet-e, mire a székely mondja, hogy felülhet. Eltelik egy óra, két óra, még mindig mennek. Végül a diák nem bírja tovább és megkérdezi:

- Bátyám, messze van még Kolozsvár?

Mire az öreg:

- Most már messze.

Kolozsvár, Erdély fővárosa, a Székelyföldön kívül esik
Kolozsvár, Erdély fővárosa, a Székelyföldön kívül esik
(Forrás: Wikimedia commons)

A párbeszéd első kérdés-válasz párja látszólag rendben is van. A prózai formában leírt második kérdés-válasz pár is rendben van. Csak az nincs rendben, ahogy a diák és a székely félreértelmezik egymást az igencsak kevés információt cserélő kommunikációban – ami, persze, a vicc komikumát adja. A diákforma legény gyalog elindult valahonnan, találkozott egy kocsival közlekedő székely emberrel. Megérdeklődte tőle, hogy messze van-e Kolozsvár, s erre megkapta a legminimálisabb információt tartalmazó választ: „nincs messze”. Erre a diák felkéredzkedett a kocsira. A legény abból, hogy a székely felengedte ülni őt a kocsira, arra következtetett, hogy a székely is Kolozsvárra indult, s elviszi őt is. Ez viszont téves következtetésnek bizonyult a részéről. A székely a diák kérdését és az azt követő kérését egymástól függetlenként kezelte, és az úticéltól függetlenül, „csak úgy” felengedte a kocsira. A székely nem sütötte ki a diák kérdéséből, hogy Kolozsvárra akar menni. A félreértés oka, hogy a diák túl sokat feltételezett, a székely ember pedig nem feltételezett semmit, azaz nem kutakodott a kérdés és a kérés közötti összefüggések, a háttérben meghúzódó, kifejtetlen gondolatok után. Ez az értelmezés arra enged következtetni, hogy a vicc a székely ember azon tulajdonságát élezi ki, hogy az szó szerint értelmez mindent, és a kimondott szavak mögött meghúzódó átvitt vagy beleértett (implikált) értelmet már nem fáradozik megkeresni.

Van egy másik lehetséges értelmezése is a viccnek. A székely ember útja a diák várakozásának megfelelően Kolozsváron keresztül haladt, de mivel a diák nem közölte konkrétan, hogy ő csak Kolozsvárig menne vele, ott leszállna, így az nem szólt neki az alkalmas pillanatban. Nem szólt fölöslegesen, hiszen nem kérdezték. Tehát a székely nem következtette ki a diák első kérdéséből, hogy Kolozsvárig akar csak menni, és nem „csak úgy” kéredzkedett fel a kocsira.

Nyelvi önkény

Székely gazda legelteti a teheneit. Odamegy hozzá egy turista és megkérdi:

- Legelnek a tehenek?

- Azok a szép fehérek igen.

- És a szürkék?

- Azok is.

- Tejelnek is?

- Azok a szép fehérek igen.

- És a szürkék?

- Azok is.

- Mondja, miért említi először mindig a fehér teheneket?

- Mer azok az enyémek.

- És a szürkék?

- Azok is!

Azt gondolja a Székelyföldre látogató anyaországbeli magyar turista, hogy van relevanciája annak, hogy kérdéseire a székely ember mindig a „szép fehér teheneivel” kezdi igenlő válaszait. Normál esetben, ahogy a turista is értelmezte, ami a „szép fehér tehenekre” igaz, az a közelükben lévő szürke tehenekre nem. De a székely ember válaszai nem felelnek meg a várakozásunknak, mert az ő gondolatmenete más: ami a „szép fehér tehenekre” igaz, az a közelükben lévő szürke tehenekre is igaz. A fehér tehenek és a szürke tehenek szembeállítása ilyen módon értelmetlen, hisz nincs különbség. Hacsak nem azért emelte ki önkényesen a székely a fehér teheneit, mert azok jobban tetszenek neki, szebbek a szürkéknél.

Az elárasztott Bözödújfalu katolikus temploma
Az elárasztott Bözödújfalu katolikus temploma
(Forrás: Wikimedia commons / lacihobo)

Az etnikus sztereotípiák az eltérő társadalomszerkezetű és mentalitású csoportok között fejlődnek. A székelyekről alkotott sztereotípiák a nyelvhasználati különbségek megfigyelését illetően nem ragadtak le a nyelvjárási különbségeknél. Vannak olyanok, amelyeknek az alapja a székelyek társalgási és udvariassági szabályainak az anyaországi magyarhoz, főleg a köznyelvhez viszonyított eltérései. A székelyviccek ezeket a sztereotípiákat kiválóan lefestik, sőt még inkább kiparodizálják, lecsupaszítják. Ráadásul népszerűségük révén fenntartják és erősítik is azokat.

Természetesen ezek a jellemzések nem alaptalanul fogalmazódtak meg az emberekben, s a túlzások ellenére azért elárulnak valamit az adott nemzetiségről. Csak azzal kell tisztában lenni, hogy a szóban forgó tulajdonság nem feltétlenül érvényes a csoport minden egyes tagjára.

Források

Daczi Margit – T. Litovkina Anna – Barta Péter (szerk.): Ezerarcú humor. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 79. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008.

T. Litovkina Anna – Barta Péter – Hidasi Judit (szerk.): A humor dimenziói. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 108. Tinta Könyvkiadó és BGF Külkereskedelmi Kar, Budapest, 2010.

O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Talentum, 1998.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
8 éve 2011. február 17. 22:31
3 El Mexicano

A székely család megy a szekéren, egyszer csak beleborulnak egy szénakazalba. Eltelik fél óra, elkezd mozogni a kazal, kimászik a családfő, leül a földre, előhúz egy szál cigarettát és rágyújt. Ismét eltelik fél óra, mocorog a kazal, előjön a fiú, elővesz egy szál cigit és rágyújt. Megint eltelik fél óra, egy óra, az asszony sehol. Mire a székely fiú az apjához szól:

– Édesapám, oszt' édesanyám hun van?

Mire az apa:

– Hát, tudtommal ő nem dohányzik!

8 éve 2011. február 17. 21:30
2 Pesta

Két székely döcög a szekéren Szeredába. Megszólal az egyik:

- Szép hosszú bajsza van az új bírónak.

Bemennek Szeredába, megvan a vásár, döcögnek a szekéren visszafele. Megszólal a másik:

- Oszt' pödri-e?

8 éve 2011. január 25. 11:26
1 szekely

Két székely barkochbázik. Azt kérdezi az egyik:

- Senderedik?

A másik erre bólint egyet. Eltelik egy fél óra, ismét kérdez az egyik:

- Penderedik?

A másik, beleszív a pipájába, megigazítja a kalapját és bólint egyet. Eltelik fél óra, az egyik megszólal:

- Komám, rákérdezhetek?

Bólint a másik.

- Nem az a fránya dezoxiribonukleinsav?