0:05
Főoldal | Rénhírek

Egyre több csángó tanulhat magyarul

Romániában újabb moldvai falvakban sikerült beindítani a magyar nyelv oktatását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ), így tovább nő a magyarul tanuló csángó gyerekek száma - adta hírül a Krónika című napilap.

MTI | 2010. október 7.

A Kolozsváron megjelenő újság csütörtöki tudósítása szerint Bogdánfalván és Ferdinándújfaluban is oktatják ősztől iskolán kívüli tevékenységként a magyar nyelvet, míg Nagypatakon és Gajdáron fakultatív tantárgyként az állami oktatás részévé vált annak tanítása.

Ferencz Éva, a MCSMSZ oktatási felelőse elmondta, másik két településen, Diószegen és Lujzikalagorban is hivatalossá szerették volna tenni a magyarórákat, de a szülők nagy része hatósági megfélemlítés hatására visszavonta a korábban benyújtott kérvényt, amelyben a fakultatív magyar órát kérték. A polgármester és az iskolaigazgató egyebek között azzal fenyegetőzött, hogy elveszítik a gyereknevelési pótlékot, s ezután semmilyen segítségre nem számíthatnak az önkormányzattól - mondta az oktatási felelős.

Vannak azonban sikertörténetek is - írja a Krónika -, hiszen például Nagypatakon – ahol az idén nyolc gyerek tanul fakultatív módon magyarul – a polgármester támogatta a magyaróra bevezetését, sőt megígérte, hogy az iskolán kívüli magyaroktatáshoz is biztosítja a fűtéshez szükséges fát.  Ahol már évek óta működik a program, és a hatóságok, a lakosok látják, hogy a magyaróra  a gyerekek javára válik, ott nem szokott probléma lenni” – mondta Ferencz Éva.

Tavaly 1680 csángóföldi gyerek tanulta ősei nyelvét az állami oktatás részeként vagy iskolán kívüli tevékenységként, és az idén tovább nő számuk, de még nem lehet tudni, pontosan mennyivel, mivel a csoportok sok helyen még most szerveződnek. Jelenleg 24 moldvai településen biztosított a magyar nyelv oktatása. A jövőben további 25–30 helységre kellene kiterjeszteni a programot, azonban az oktatási felelős szerint erre egyelőre nincsenek meg az anyagi feltételeik - olvasható a Krónikában.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!