0:05
Főoldal | Rénhírek

Egy városka, ahol tilos káromkodni

Száz euróval bírságolja a köztéren elhangzó csúnya beszédet a piemonti Varallo Sesia polgármestere, akinek nem ez az első szokatlan intézkedése.

MTI | 2010. augusztus 16.

A Vercelli melletti hét és fél ezres kisváros első embere azt még nem hozta az itt élők tudomására, hogy milyen kifejezés számít büntethető káromkodásnak, és milyen fokozatok szerint szabják majd ki a bírságot. Az Északi Liga politikusa, Gianluca Buonanno csak annyit szögezett le rendeletében, hogy maximum száz eurót szab ki a csúnyán beszélőkre. Az erről szóló jegyzőkönyvet a városi rendőrök veszik majd fel.

„Intézkednem kellett, túl gyakorivá vált az utcai káromkodás. Varallo lakosai nem felejhetik, hogy a felettük magasodó hegyet szentnek nevezik!” – magyarázta az erkölcsi szigort a polgármester. Olaszországban egyelőre nincsen hír arról, miként fogadták Varallóban azt, hogy mostantól kezdve, a lakásból kilépve, féken kell tartani indulataikat.

Buonanno nem először hívja fel magára a figyelmet inkább vitát kiváltó, mint elismerést arató döntéseivel. Például a polgármester Benito Mussoliniről, az autóversenyző Ayrton Sennáról és egy olasz televíziós műsorról nevezett el utcát.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!