Egy fennkölt kérdés
Ejthetjük-e a „fennkölt” szót [n]-nel. És ha igen, akkor ettől változik-e a [ŋ] megítélése a magyarban? Olvasónk felvetésére válaszolunk.
Olvasónk a fennkölt szót határesetnek vagy kivételnek érzi az alól az általánosítás alól, hogy „a [ŋ] a magyarban nem [fonéma], mert a [ŋ] és [n] különbsége önmagában sosem különböztet meg szavakat”. Az az állítása tehát, hogy a fennkölt ejtése nem [feŋkölt], hanem [fenkölt], de legalábbis mindkettő lehet. Kiderül, a fennkölt [n]-je valóban határeset: a fenn és a költ közötti határé.
Az orrhangok jellemzője
Az orrhangú mássalhangzók sok nyelvben (köztük a magyarban is) mind zárhangok is egyben.
Egy másik cikkben már említettük, hogy egy orrhang+zárhang kapcsolatban a két mássalhangzó képzési helye jellemzően megegyezik, szakszóval homorgánok. Azaz a következő kapcsolatok fordulnak leginkább elő: [mp], [mb], [mm] – labiáliskapcsolatok, [nt], [nd], [nn] – dentáliskapcsolatok, [nyty], [nygy], [nyny] – palatáliskapcsolatok, [ŋk] és [ŋg] – veláriskapcsolatok (itt [ŋŋ]-t nem találunk, de ez a [ŋ] különleges helyzetével magyarázható: ez a hang magánhangzó előtt sem fordul elő a magyarban).
Sok nyelvben ettől eltérő orrhang+zárhang kapcsolatok csak úgy fordulnak elő, ha az orrhang egy tő vagy toldalék végén, a zárhang pedig egy tő vagy toldalék elején áll: pl. magyar nyom-da, fény-telen, három-kor, fenn-költ, angol bombed [bom-d] ’bombázott’, unkind [an-kajnd] ’kellemetlen’, kingdom [kiŋ-döm] ’királyság’. Valamint olyan példákat is láttunk a lengyelből, amelyekben az orrhang és a zárhang között bizonyos feltételek megjelenik egy magánhangzó, tehát azok ebből a szempontból nincsenek – legalábbis nem mindig vannak – egymás mellett. Csak az orrhang+orrhang kapcsolatok között találunk egy kivételt: a [mn]-t, pl. gimnázium, angol chimney [csimnij] ’kémény’. (Igaz, jól tudjuk, ez utóbbi is lehet [csimönij].)
(A [mn] párhuzama a [pt] – hapták, recept –, tehát ez úgy viselkedik, mint a zárhang+zárhang kapcsolatok: [pt] van, de [tp] nincs tövön belül.)
Hasonulás
A magyarban tehát egy tövön belül egy orrhang+zárhang kapcsolat a [mn] kivételével csak azonos képzési helyű lehet. Bizonyos mértékig ez egy tő és toldalék vagy két tő határán álló kapcsolatokra is igaz. Elsősorban az [n] adja fel a saját képzési helyét, ha más képzési helyű zárhang elé kerül: pl. kénpor [kémpor], kéngyár [kénygyár], kénkő [kéŋkő], önmaga [ömmaga]. A magyar bizonyos (pl. szlovákiai) változataira jellemző, hogy az [ny] is így viselkedik: pl. kormánypárt [kormámpárt], lányka [láŋka], kénytelen [kéntelen]. Az [m]-re azonban nem jellemző ez, az marad [m]: teremt, nyámnyila, EMKE.
Vagyis elsősorban az [n], kisebb mértékben az [ny] is hasonul az őt követő zárhanghoz azzal, hogy vele azonos képzési helyet vesz fel. Ezt a hasonulást azonban megakadályozhatja a beszélő, ha valamiért fontos. Például ha rénekről is és rémekről is beszélünk, akkor a rénpár szót könnyen lehet, hogy [rénpár]-nak ejtjük, ha fontosnak tartjuk, hogy a hallgató nehogy rémpárt értsen. Hasonló módon a mészben szóban is letilthatjuk a zöngésségi hasonulást, ha fennáll a veszélye annak, hogy a hallgató mézbennek értelmezi.
(Forrás: hasznos.ingyenblog.hu)
Mindebből az következik, hogy a hosszú [n]-re végződő szavakban sem várjuk az [n] hasonulását, hiszen tekinthetjük úgy, hogy itt a szóvégi [n]-t egy mássalhangzó, egy másik [n] előzi meg: Bonnba, fennkölt. Viszont mivel ha egy hosszú mássalhangzó egy másik mássalhangzó mellé kerül, akkor a magyarban lerövidül, így viszont már bekövetkezhet a hasonulás is, tehát a két példánk ejtése lehet [bomba] és [feŋkölt] is. Ha azt gondolnánk, hogy a hangtani jelenségeket sorbarendezett szabályok irányítják, akkor a [bonba]/[bomba] és [fenkölt]/[feŋkölt] közötti különbséget a két szabály (a hasonulás és a rövidülés) kétféle sorrendjének tekinthetnénk. Ha tövön belül nem is, de tövek határán ezek szerint előfordulhat [nk] a magyarban: Horn Kíra, vagy akár fennkölt [fenkölt]. (A gondolatot továbbvíve megint csak jóslunk: az [ny]-t is hasonítók beszédében a köpenyben [köpemben] lesz, a könnyben viszont kevésbé hajlamos a hasonulásra: marad [könyben].)
Okozhat-e különbséget a [n] és [ŋ]?
Azonban az, hogy a fennkölt ejthető [fenkölt]-nek, vagy akár a fenkő [fenkő]-nek (a szintén lehetséges [feŋkölt] és [feŋkő] mellett), nem jelenti azt, hogy a magyarban a [n] és [ŋ] különbségének volna nyelvi jelentősége, azaz hogy ez a két hang szavakat tudna megkülönböztetni. Ugyanis a [fenkölt] és a [feŋkölt] – vagy bármilyen hasonló ejtéspár – mindig ugyanannak a kifejezésnek lesz a két szabadon váltakozó kiejtése.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pekka Halonen (1865–1933))
Ahhoz, hogy ez a két orrhang valóban jelentéseket tudjon megkülönböztetni, azaz hogy a [ŋ] a magyarban fonéma legyen, az kellene, hogy egy tövön belül fordulhasson elő olyan helyzetben, ahol az [n] is előfordulhat. Erre azonban nem találunk példát.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (37):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
A kérdés "Ejthetjük-e a „fennkölt” szót [n]-nel." volt...
Szerintem a fent két értelmű szó, a fenni múlt időben, és a fent mint helyhatározó miatt hasonult a fent fenné, így a kétértelműség eltűnt volna, ha nem használnánk ma is mindkét formát.
Ez miatt az n kétszeres hasonulást szenved, ha a fenn-hez kapcsoljuk a k-t, és az n hátra tolódik a k-hoz, míg ha a fenthez kötjük a k-t, nem a fenn határozóhoz, hanem a fenni (az/ ő fen valamit) igéhez kötjük (a t eltűnik), ami nem ugyan az..
Szerintem nem ejthetjük emiatt n-el a fennköltet..
@mederi: Az a baj, hogy nyilvánvalóan föl sem fogod, miről szól ez a cikk, de azért továbbra is ontod a magadét. De a sok butaságodra azért kedves reakciót várnál…
Egyébként az -ít, -Ul mássalhangzó nélkül áll a legtöbb esetben: hason-ít, hason-ul, fesz-ít, fesz-ül, ter-ít, ter-ül, izz-ít, feket-ít, feket-ül, stb. Ha valami mellett lehet érvelni, az a -sít és -sUl képzők: áru-sít, hiú-sul, stb.
@szigetva:
Köszönöm a "kedves" biztatást hogy hozzá szóljak.. :)
Nem azt állítottam, hogy az eszmefuttatásommal megválaszolom a kérdést, hanem azt szerettem volna kifejezni, hogy többféle megközelítést is érdemes megvizsgálni mint lehetőséget. A kutatásnak általában az a célja, hogy minél több megválaszolandó kérdésre megtalálja az eredményhez vezető utat. Sokszor a kijelölt út (vagy utak) meglepetéseket is magában hordoz(nak), és ha nem is az éppen felmerült kérdésre, hanem korábbi kérdések valamelyikére ad választ, vagy még korábban meg nem fogalmazódott kérdésre új kérdést (kérdéseket) vet fel, amit érdemes majd megválaszolni..
-Az eredménye az eszmefuttatásomnak az lett, hogy egyfajta részválaszt kaphattam egy korábban felmerült kérdésemre, amit magamban (én is) megfogalmaztam. hogy a csángó nyelv valóban a hun nyelvvel áll közelebbi rokonságban, mint a magyar, vagy egyszerűen régebbi változata a magyarnak..
-Másrészt a cikk utolsó előtti mondata arra enged következtetni, hogy pl. az alábbi késztetés-eredmény szópárok szótöve 1/"ren", 2/ "for" nem rend és ford volt eredetileg..:
1/
ren-dít/ ren-dűl
ren-get/ ren-g-->ren-d
(a ren szótő pedig rem volt korábban m>>n, ami már régen kiderült)
a többit most hagyjuk, mert hosszú volna..
2/
for-dít/ for-dúl---->for-d
for-gat/ for-og-->forgó--->forr-ong..
Az egyes esetben a szótő n hangja bár áttevődött a torokba, hogy kapcsolódjon a g hanghoz, de önmagában mégsem vált kimondhatóvá, mint pl. a "cs" ami még az ezernyolcszázas években "ts" -el íródott..
Úgyhogy teljesen igaz az állításod.
-Ami viszont ha jól gondolom az előbbiek alapján kiderült, hogy
az
"-ít"/ / "-úl" "-űl"-nek vélt toldalékok a mai magyar nyelvtanban, valójában
"-dít"/ "-dúl", "-dűl"..
@mederi: A kérdés az volt, hogy vajon miért maradhat el a képzési hely szerinti hasonulás bizonyos [n]+[k] kapcsolatokban. Az a hosszú (és értelmetlen) szöveg, amit idepottyantottál, ehhez semmit nem tesz hozzá. Ezért tényleg fölösleges volt hozzászólnod. De nyilvánvaló, hogy te ezt nem fogod fel, nem is neked írom, csak ha esetleg idetéved egy kiskorú, nehogy félrevezetődjön. ☺
@cikk:
Ezt a kérdést szerintem "hangtanilag" nem elég megközelíteni, mert úgy vélem, hogy ebben az esetben félre siklik a válasz..
-Példa szólásmondások:
"Hogy fenn hordja az orrát."
"Ne beszélj velem ilyen fennhéjázóan!"
-Ha helyzetre gondolok, akkor:
Az előző két példában fentről, az az a fény felől beszélnek valakivel. Nagyon valószínű, hogy természetes fényről van szó, ami lehet erős napfény, vagy félelmetes vulkáni fény. Mindkettő kellemetlen..
-Átvitt értelemben:
Olyan valaki, aki fenn hordja az orrát, és fennhéjazó, olyan személy, aki "mindig a napos oldalon jár", gazdag, befolyásos, vagy csak annak hiszi magát és úgy viselkedik..
-A fentiek alapján, szerencsésnek gondolom, ha a ma "fény" hangzású szóból indulunk ki, amit a csángók még ma is "fen"-nek mondanak.
Ha fény felé fordulnak, "fennek" fordulnak..
-Ha e' szerint mondom a két szólásmondást:
"Hogy fennek hordja az orrát."
"Ne beszélj velem ilyen fennek héjázóan!" lenne..
-Úgy vélem, hogy mivel a többesszám harmadik személyben a nagyon régi hangzású nyelvben, mint a csángó, azonos hangalakúak:
1/
fennek (pl. megy fennek ==> fény felé) / határozó
2/
fennek valamit (pl. kard élét) /ige,
az -ek végződés lekopott az
1/ "fennek" szóról
és lerövidült, mintha valamiféle mássalhangzó hasonulás lenne, a "fenn" szó végén, pl. a két szólás mondásban..
Hogy írásos nyoma van, vagy nincs egy ilyen változásnak, nem tudom, de ha nincs, akkor is nagyon valószínűnek tartom..
@Sultanus Constantinus: Pontosan. Ezért érdemes megkülönböztetni a hangtani és mondattani szavakat.
@szigetva: Hát de ilyen alapon pl. a "Nem eszi meg" /NEMeszimeg/ is egyetlen szó. :)
@Sultanus Constantinus: De a magyarban meg ezért mondhatjuk, hogy a "mégeszi" egy szó, az "észi még" meg kettő (a hangsúlyjel hangsúlyt jelöl).
@alfabéta: @szigetva: Na igen, épp ezt akartam én is mondani. A "szó"-nak igazából nincs tudományos alapú meghatározása. A magyarban szerintem azért is nehézkes hangsúly alapján eldönteni ezt, mert a hangsúly kötött, tehát minden "semleges közlés" hangsúlya az első elem első szótagjára esik. (De pl. a spanyolban éppen a hangsúlyminták teszik lehetővé, hogy azt mondjuk, hogy pl. a "dígamelo" nem egy szó, hanem három, mert ha egy szó lenne, akkor a hangsúly legfeljebb az [a]-ra eshetne a háromszótag-törvény alapján.)
@Irgun Baklav: Nade akkor mindegy, mert a hut és a but is ugyanaz, nem?
@szigetva: Az a baj, hogy túl sokat hallgattam a lexical sethez tartozó IDEA-s www.dialectsarchive.com/comma-gets-a-cure példaszöveget északangol kiejtésű verziókban, azóta a strutot már én is csak kerekített mgh-val tudom ejteni. :D
@Irgun Baklav: A szokásos szó rá a STRUT: en.wikipedia.org/wiki/Lexical_set
@Irgun Baklav: Na jó, but helyett legyen inkább hUt, mert az sosem hangsúlytalan...
@El Vaquero: Szerintem a böngészőbeállításoddal van a probléma, a labiodentális m-re (ɱ-re) ugyanazt a jelet használom, mint Wells, vagy akár a en.wikipedia.org/wiki/Labiodental_nasal cikk
A fejjel lefele fordított a-t a hullámmal a bUt nazális verziójához használom... (Ez [ɐ̃] egy magánhangzó, nem labiodentális m.)
Nagyon érdekes cikk, és mostanában a kérdezők is jókat kérdeznek. A fennköltben morfémahatár miatt nincs hasonulás.
@Irgun: miért használsz a labiodentális m-re fejjel lefelé fordított jelet? Irgun-burgun. A comfortable-ben nem ejtenek labiodntális m hangot, mert a [t] ez ellen hat, vagyis néha ejtenekek, de akkor pedig a homorgán p nem lehet jelen. A chimneyt sose hallottam még háromszótagos variációban. Wells fonetikai témákban nem hiteles, olyan kifinomult hallása volt mindig is az ürgének, hogy egy füle mellett elsütött ágyút se hallana meg, a vérző dobhártyák ellenére állítaná, hogy nem volt semmilyen ágyúlővés. Mondom, fonológus.