Dz-akták
„A dz »jogát« védjük, az embereknek a méltányos bánásmódhoz való alapjogával meg nem törődik itt senki” – fakadt ki egy tavalyi cikkében Szilágyi N. Sándor nyelvész
– olvashatjuk a HVG hetilapban. Sajnos a cikk szerzője, Bedő Iván nem annyira előzékeny olvasóival, hogy belinkelje, melyik cikkről is van szó, ezért mi megtesszük: a cikk természetesen a nyesten jelent meg. Ráadásul a témáról nem először írt nálunk: Kálmán László korábban kétszer is válaszolt olyan olvasói kérdésre, mely a dz-vel (és a dzs-vel) kapcsolatos.
A hvg.hu cikkét mindenképpen ajánljuk, de jeleznünk kell, hogy tévedéseket is tartalmaz:
Pedig nyelvész körökben többségi álláspontnak tűnik, hogy a dz nem igazi betű (mert nem is önálló hang)
Más kérdés, hogy a cs, dz, dzs, gy, ly, ny, sz ty, zs alakulatokat a helyesírási szabályzat betűnek, méghozzá többjegyű betűnek tekinti, bár szerencsésebb lenne ezeket sajátos szerepű betűkapcsolatoknak mondani. Ez azonban csak terminológiai kérdés.
A dz minden nyelvészeti elemzéstől függetlenül betű, hiszen a helyesírási szabályzat annak tartja. Betű a q, az x vagy az y is, holott ezeknek sem felel meg önálló hang. És akkor még az ly-t nem is említettük! Természetesen ezek mind „igazi betűk”, és nincs olyan nyelvész, aki ezt vitatná (nota bene: a helyesírás nem is nyelvészeti kérdés).
Különösen figyelemre méltó az, amit a hvg.hu Siptár Péternek az ÉS-ben megjelent (a hvg.hu által szintén nem linkelt) írásából idéz:
[...] talán a legfontosabb követelmény a helyesírással szemben az, hogy állandó legyen, ne változzon rövid időn belül túl sokat, és főleg olyan változás ne legyen benne, amely valamely korábbi változtatás visszavonásának felel meg.
Hogyan másképp értelmezhetnénk ezt az okfejtést, mint hogy a legfontosabb az, hogy ha egyszer a a helyesírás szabályozói hibáztak, azt soha ne ismerjék el, és soha ne korrigálhassák? Nagyon érdekes ez a kijelentés annak fényében is, hogy a házi elemet tartalmazó állatnevek helyesírásának történetével kapcsolatban Mártonfi Attila oldalainkon korábban ezt írta:
Többek között ezért is, Gozmány László az 1979-es hétnyelvű állatnévszótárában ([...]) már módosított állatnév-helyesírást használt.[...] Ez azzal a kellemetlen mellékhatással járt azonban, hogy amit korábban egybe kellett írni, azt ekkortól külön, és fordítva, szinte kivétel nélkül.
Nem mondhatnánk, hogy most már mindent értünk...