0:05
Főoldal | Rénhírek

Duray: legalább három államnyelvnek kellene lennie Szlovákiában

Duray Miklós szerint legalább három nyelvet illetne meg államnyelvi státus Szlovákiában: a szlovákot, a magyart és a ruszint.

MTI | 2009. július 24.

„A szlovákok, a magyarok és a ruszinok már ezer éve élnek itt együtt. Lényegében ezeket a nyelveket illetné meg az államnyelvi státus Szlovákiában” – nyilatkozta a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke abban az interjúban, amelyet a pozsonyi SITA hírügynökség közölt csütörtökön.

A hivatali érintkezés nyelve más dolog, ezért a köz- és államigazgatásban, valamint a kereskedelemben külön törvénnyel kellene szabályozni a nyelvhasználatot, hogy a kommunikáció zavartalan legyen – fejtette ki az alelnök.

Duray szerint az államnyelv nem az általános kommunikáció nyelve. „Az államnyelv azoknak az embereknek a nyelve, akik az ország területén élnek” – hangsúlyozta az MKP alelnöke, aki szerint Szlovákiában nem jól értelmezik az államnyelv fogalmát.

„Szlovákiában először 1990-ben folyt vita az államnyelvről, illetve a hivatalos nyelvről. Nem tudták eldönteni, miként viszonyuljanak a témához, mert nem látták a különbséget a hivatalos és az államnyelv között. Nem értették a problémát. Arra jutottunk, hogy a hivatali érintkezés nyelvéről, nem pedig az államnyelvről kell törvényt alkotni. Csakhogy a (szlovák) szuverenitás körüli kapkodás következtében az egész végül oda jutott, hogy az alkotmányban kell rögzíteni a kizárólagos és egyetlen államnyelvet” – emlékezett vissza Duray.

A magyar iskolák szlováknyelv-oktatásával kapcsolatban úgy vélte: akkor is tanítanák a szlovák nyelvet, ha a tanítása nem lenne kötelező, s az sem kizárt, hogy ez a forma hatékonyabb lenne a mainál.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában teljesen természetes volt, hogy az egymás mellett élő népek a másikhoz küldték a gyerekeiket nyelvet tanulni.

Az MKP alelnöke nem érti, miért kellett törvénybe foglalni, hogy valaki milyen nyelven beszéljen az orvosnál. „Az orvos és a beteg között bizalmi viszonynak kell kialakulnia. Döntsék el ők ketten, hogy ezt milyen módon alakítják ki. Az orvosnak nagyobb a felelőssége, mivel köti az esküje, a betegnek pedig az az érdeke, hogy normális kapcsolatba kerüljön orvosával” – jegyezte meg Duray a SITA-nak adott interjújában.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...