Csökken-e a digitális szakadék?
Egy nemzetközi felmérés szerint a modern távközlési technológiáktól való leszakadás csak súlyosbítja a szegények helyzetét, de a segítség formájáról nincs még megegyezés.
Az ENSZ illetékes szervezete – ez ügyben New Yorkban szeptember 19-én tartandó konferenciája előtt – nemrég tette közzé felmérését, melyben azt vizsgálták, hogy a világon milyen elterjedt a vezetékes széles sávú internet, illetve ehhez milyen áron jutnak hozzá az emberek – tudósít róla a BBC online kiadása. Ezek szerint a legolcsóbban a kínai Makaón internetezhetnek a lakosok, ott a havi átlagjövedelem 0,3 százaléka a havi előfizetési díj, míg a legtöbbet a Közép-afrikai Köztársaság polgárainak kell fizetniük, mivel ott egy ilyen kapcsolat előfizetése a havi átlagkereset negyvenszeresébe kerül, de ha a mobilos és a vezetékes nethez való hozzáférést együtt tekintjük, akkor Nigerben a legdrágább a legmodernebb távközlési technológiákat használni.
Az ENSZ-program (Millennium Development Goals – MDGs) célja, hogy 2015-re jelentősen csökkentse a különbségeket, az egyes régiók, országok közötti digitális szakadékot, de a technológiai célok mögött az rejlik, hogy a jelenleg hátrányban lévő területeken emelkedjen az oktatás minősége, könnyebbé váljon az egészségügyi gondok leküzdése, valamint hatásosan kapacitálják az ilyen helyeken élőket a társadalmi nemek megkülönböztetésének felszámolására (promoting gender equality).
A program eddig igen egyenlőtlen mértékben érte el célját, mivel vannak területek, ahol számottevő eredményeket produkált, de – és épp az ilyen szempontból legelmaradottabb országokban – akad, ahol szinte semmit sem sikerült eddig elérni. Emellett mind a kezdete óta, mind azóta fellángolt az a vita, ami az ilyen programokat mindig is övezte: sok szakértő szkeptikus az internet hatását tekintve, míg más – köztük sok helyi – szakember érvekkel igyekszik bizonyítani, hogy a legmodernebb távközlési technológiák gyorsítóként hatnak, jelentős ugrásokhoz vezetnek azokon a területeken, ahol sikerült bevezetni őket. Az általában szenvedélyes hangon folytatott vita – ahol az egyik oldalon az áll, hogy először tiszta vizet, élelmet, ingyenes egészségügyet és oktatást kell biztosítani, majd utána a széles sávú internetet, míg a másik oldal azzal érvel, hogy a szegénységből való kilábalás, a munkahelyteremtés, a magasabb szintű műveltség jelentősen megdobható az internet segítségével – máig eldöntetlen. Akadnak sikeres példák mindkét módszerre, feltehetően nincs is királyi út.
A felmérés kimutatása szerint a fejlettségbeli különbségek szinkronban vannak az egyéb összehasonlító adatokkal: a világ legszegényebb országaiban az internet elterjedtsége egy százalék alatt van, míg ugyanitt a havi hozzáférés a legtöbbször minimálisan annyiba kerül, mint a helyi havi átlagkereset. Ezzel szemben a fejlett országokban a hozzáférés átlaga 30 százalékos, a hozzáférési díj pedig a havi átlagkereset egy százaléka.
Remények – és nem tervek – szerint ezt a szakadékot a közeljövőben esetlegesen a mobilok, így a mobil internet terjedése csökkentheti: ezzel egyben a fentebb vázolt közszolgáltatásokhoz való eljutás is talán könnyebb lenne. Ezzel szemben viszont – jogosan – felhozható az az érv, hogy a mobilkommunikáció terjedése, többek között a cégek jelenlegi érdekei miatt is, csak a hangátvitelt, az ilyen kapcsolatok terjedését erősíti, míg a mobilos széles sáv már egy olyan terület, ahol nem várható ilyen robbanásszerű fejlődés – valójában napjainkban a fejlett nyugati országokban sem problémamentes és széles körűen használt a mobilos széles sávú kapcsolat. Ha az eddigi nyugati példákat tekintjük, akkor – egy, a BBC által megkérdezett szakértő szerint – a modernizálódáshoz a vezetékes internet kiépítése vezethet el, és a fejlődő országokban ennek terjedését kell támogatniuk azoknak a gazdag államoknak, akik segíteni akarják a szegényebbeket.