0:05
Főoldal | Rénhírek

Cenzúrát akarnak

Bizonyos weboldalak letiltása egyáltalán nem egyenlő az internet szabadságának korlátozásával – így egy kínai kormányszóvivő.

MTI | 2010. január 26.

Az internet szabályozása Kínában összhangban van a törvényekkel, és nem lehet célpontja igazságtalan beavatkozásnak, ezt Kína sohasem fogja megengedni – jelentette ki a kínai kormány információs irodájának szóvivője a Hszinhua hírügynökségnek adott interjújában.

A szóvivő szerint az internet szabályozása egy megbízható és hasznos információs hálózat kialakítását szolgálja, ami a gazdasági és a társadalmi fejlődés szempontjából is fontos. Ezek a szabályok például az alkotmányból, a kisebbségvédelmi törvényből és az internet biztonságáról szóló rendelkezésből fakadnak, amelyeket a kínai törvényhozás fogadott el.

Határozottan tiltva vannak az olyan internetes tartalmak, amelyek az államhatalom megdöntésére, erőszakra, terrorizmusra buzdítanak, vagy pornográf jellegűek – húzta alá a szóvivő, kiegészítve azzal, hogy az országnak joga van ezeknek a törvénytelen és káros tartalmaknak a kizárására.

„Mindennek semmi köze az internet szabadságának korlátozásához” – jelentette ki. Minden ország másképp szabályozza az internetet a különböző feltételek és körülmények között.

Kína szívesen működik együtt és cserél véleményt az internet fejlesztéséről és irányításáról más országokkal, de határozottan ellenszegül minden olyan kísérletnek, amely a kínai törvények ellen irányul, illetve amely a kínai belügyekbe való igazságtalan beavatkozás – hangoztatta a szóvivő.

Kínában 384 millióan használják az internetet, és a weblapok száma eléri a 3 millió 680 ezret. Kínában több millió online fórum működik, és 200 millió felett van a blogok (naplók) száma. Naponta négyszázmillió új blogbejegyzés születik – mondta.

Biztosítva van a kínai netezők joga arra, hogy a törvények adta kereteken belül véleményt nyilvánítsanak, és véleményüket a kormány messzemenőkig figyelembe veszi politikája kialakításánál – szögezte le a kormányzati információs iroda szóvivője.

Ho Ja-fej (He Yafei) kínai külügyminiszter-helyettes korábban azt mondta: Peking nem akarja túlértékelni a Google kiváltotta helyzetet, nem szándékozik azt a kínai-amerikai kapcsolatok részévé tenni. A Google azon bejelentését, amely szerint keresőjében nem hajlandó tovább cenzúrázni a tartalmakat, mert kínai területről kiinduló, azonosítatlan hackertámadások érték a rendszerét, Pekingben eddig egy külföldi vállalat üzleti döntésének tekintették, hangsúlyozva, hogy a helyi törvények minden cégre vonatkoznak.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy kemény hangú beszédében az egész világon egységesen elérhető, szabad információs világháló megteremtését szorgalmazta a múlt héten, és más országokkal együtt felszólította Kínát, hogy biztosítsa az internet szabadságát. A Fehér Ház ugyancsak közölte, hogy Barack Obama elnököt továbbra is aggasztja a Google internetes szolgáltató és a kínai kormány között folyó vita.

Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója mindeközben úgy nyilatkozott, hogy cége a kínai törvények követésével, a szűrt keresési találatok szolgáltatásával tovább működik Kínában, de „belátható időn belül” változásokat tervez ezen a területen. Schmidt kijelentette, hogy szereti kínai alkalmazottaikat, általában a kínai embereket, az üzleti lehetőséget is, és maradni szeretnének. A vállalat – mint mondta – „párbeszédet folytat” a hatóságokkal.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...