0:05
Főoldal | Rénhírek

Beharangozó: KözösHang konferencia

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Nyelvtudományi Osztálya első alkalommal rendezi meg a KözösHang konferenciát. A konferencia központi témája a nyelv mint az érvényesülés eszköze. A program már elérhető: izgalmas előadásokra és nagyon aktuális kerekasztal-beszélgetésre számíthatunk.

Jánk István | 2017. március 22.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Nyelvtudományi Osztálya első alkalommal rendezi meg a KözösHang elnevezésű konferenciát. A konferencia célja közelebb hozni egymáshoz a nyelvtudomány különböző területeinek képviselőit az eltérő paradigmák és nézőpontok közötti párbeszéd lehetőségét megteremtve. Ezzel összhangban a központi téma: a nyelv mint az érvényesülés eszköze.

A konferencia egyik plenáris előadója Heltai János Imre, aki „A transzlingvális kommunikáció pedagógiája. Roma gyerekek nyelvi repertoárja az iskolai munkában” címmel tart előadást március 30-án. A másik plenáris előadó, Tolcsvai Nagy Gábor a következő napon „a beszélő szubjektum megkonstruálása a közös megértésben” című témakört fejti ki plenáris előadásában.

A plenáris előadások mellett 16 szekcióelőadás is szerepel a programban. A résztevevők (akik többségükben saját doktori kutatásaik eredményeit ismertetik) a legkülönfélébb témákról tartanak előadásokat. Szó lesz nyelvi diszkriminációról, a médium szerepéről, aktuálpolitikai kérdésekről nyelvi szempontból, kontaktusjelenségekről és még sok egyéb másról is (pl. Bram Stoker Drakula regényéről vagy a magyarul tanuló koreai hallgatók köztesnyelvéről).

Mindezeken túl egy kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, mely a grammatika oktatásban és kutatásban betöltött szerepét helyezi a fókuszba. „A beszélgetés elsősorban olyan gondolatok, tapasztalatok megosztására irányul, melyek közelebb vihetnek minket a nyelvtudomány és a nyelvpedagógia közös kérdéseinek megértéséhez” – írják a szervezők.

Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

A konferencia helyszíne: MÜSZI (1085 Budapest Blaha Lujza tér 1.)

A konferencia időpontja: 2017. március 30-31.

A teljes program már elérhető a honlapon, akárcsak az előadások absztraktjai.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!