0:05
Főoldal | Rénhírek
Ismerd meg szokásaid!

Az utolsó szerb falu Magyarországon

A mintegy háromszáz lakosú, a Csepel-sziget déli részén található Lórév sajátos falu, amely a maga zártságában meg tudta őrizni a szerb jelleget; ezt egy friss könyv is bemutatja most.

MTI | 2012. március 23.

Az egykori szokásokat leíró diákdolgozatok kiadásával közkinccsé szeretnék tenni a település hagyományainak ma már forrásértékű gyűjteményét – mondta Alexov Lyubomír, a település polgármestere, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke az Ismerd meg szokásaid című könyv csütörtöki bemutatója kapcsán.

A lakosság többségét ma is szerbek alkotják Lóréven és Pest megyében itt működik az utolsó szerb óvoda, az utolsó szerb tanítási nyelvű általános iskola, valamint itt működik a Magyarországi Szerb Színház is.

Alexov Lyubomír is részt vett abban a gyűjtőmunkában, amely Kovács József és felesége, Paulovits Terézia vezetésével zajlott a honismereti szakkör keretében. Az Ismerd meg szokásaid című könyv a ráckevei Ady Endre Gimnázium diákjainak 1969 és 1978 között Lórévről írt dolgozataiból válogat.


A kiadás ötlete még 2009-ben vetődött fel, amikor Lórév az első okleveles említés 750. évfordulóját ünnepelte. Az egykori diákok és résztvevők úgy gondolták, fontos lenne közkinccsé tenni ezeket az anyagokat, hiszen hatalmas érték halmozódott fel – idézte fel a könyv születésének körülményeit a polgármester.

Az írások a szerbek hagyományairól, népszokásairól születtek és ma forrásértékűek.Három-négy évtized távlatából pontosan látszik, mekkora kincset sikerült megmenteni az utolsó pillanatban. Értékük abban rejlik, hogy rögzítettek egy olyan pillanatot, néprajzi állapotot, amelyet a kutatók eddig is használták forrásként, de ma már a falubeliek számára is tartalmaz újdonságot – emelte ki Alexov Lyubomír.

A fiatalabb nemzedékek olyan hagyományok leírásával találkozhatnak a könyvben, amelyek számukra az újdonság erejével hatnak, hiszen például az élet nagy eseményeihez, a lakodalomhoz, születéshez, temetéshez kapcsolódó szokások az életmód megváltozásával jórészt eltűntek vagy teljesen átalakultak.

A diákdolgozatok megőrzéséről a ráckevei Árpád Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóhely gondoskodott, és a múzeum, valamint Jáki Réka néprajzkutató jelentős szerepet játszott a könyv megszületésében.
A folytatást illetően a település vezetője a szerb tájház létrehozását említette, melynek épületét tavaly már felújították,
idén pedig szeretnénk tartalommal megtölteni.

Az Ismerd meg szokásaid című könyvet csütörtökön mutatják be a ráckevei múzeumban.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!